Miért ilyenek az orvosok?
Előrebocsáltom, nem az egészségügy fikázása a cél, megérteni szeretn~m az orvostudomány működését.
A feleségemnek évek óta vannak bizonyos tünetei, amelyik megkeserítik a minden napjait (tranzitív módon az enyémeket is) . Még az elején enyhe tüneteknél elment háziorvoshoz és nőgyógyászhoz is, mindkettő vizsgálat nélkül hazaküldte, mondván, hogy nem komoly, majd elmúlik. Aztán a tünetek csak erősödtek. Dr Google szerint, aminek amúgy nem vagyok híve, de rákényszerülök, a tünetek több dologra is utalhatnak, mindnek az elfőfordulása relatív gyakori, ergo egy orvos biztosan találkozott velük. Visszament a dokikhoz, megint kb. lepattintották. Elment egy másikhoz, ott csináltak vérképet, az alapján arra jutottak, hogy egy adott hormonból hiánya van, azt kell pótolni. Pótolta, nem javult, bár a tünetek némiképpen változtak. Visszament, újabb vérvizsgálat, most tök mást vizsgáltak, mint múltkor, kiderült, hogy más érték se stimmel, menjen vissza a házidokihoz. Évek óta húzódik a dolog és még mindig senki nem tud rá semmi használhatót mondani...










Mert az orvosoknak egyáltalán nem érdeke, hogy a beteg meggyógyuljon, maximum csak a tüneteket kezelik.
Saját tapasztalat: anyukám egészségügyis volt. Annak idején észrevette, hogy valami nincs rendben nála, pont abban az időszakban volt apukája vastagbél daganatos. Anyukám elment egy dokinőhöz, aki azt mondta, hogy túl fiatal ahhoz, hogy daganatos beteg legyen, akkor volt 43 éves. Rá egy évre meg már tényleg műtétre került a sor vastagbél daganat miatt, akkor volt 44 éves. 56 évesen pedig meghalt, ennek most februárban lesz 5 éve, 12 évig küzdött a daganattal.
A mostani helyzetben pedig pláne lesz..rják a betegeket, mert csak a covid létezik, más nem. Az ember pedig pusztuljon, vagy menjen magánorvoshoz és fizessen, ha életben akar maradni.
Sok erőt és kitartást kívánok nektek. Inkább menjetek magánorvoshoz, hátha ott szerencsésebbek lesztek. Nem szabad annyiban hagyni, mert csak rosszabb lesz.





De mi a gond? Ha jól értem, valami nőgyógyászati, hormonális probléma. Nem biztos, hogy lepattintják, de vannak olyan állapotok, amivel nem tudnak, mit kezdeni. Nekem endometriózisom van, azt sem tudja még az orvostudomány, hogy hogyan alakul ki. És persze van egy csomó olyan tünet (főleg, ha enyhe) ami bármilyen betegségre utalhat. Dr. Google nem biztos, hogy a barátod, én is kinéztem már onnan magamnak vmi betegséget, annyira passzolt minden tünet, aztán elmentem orvoshoz és totál más volt a bajom :)
Szerintem is keressetek egy magánklinikát, vagy meddőségi centrumokban is végeznek teljes körű kivizsgálást.

























Mert nem a saját belátásuk szerint döntenek.
Nem tudom, tudod-e például, hogy hiába van beszerezve pl. egy 400 milliós DT-készülék, azon pl. csak napi 6 vizsgálatot finanszíroz az OEP?... Vagy ugyanígy fenn van tartva egy rendelőépület, de nincs benne rendelés, mert nincs benne orvos?...
Érdemes megnézni magánban, van, ahol 5000 Ft egy konzultáció, és egyszerűen megveszed a vérvizsgálatokat 140-5000 Ft-okért, amit csak szeretnél. Még orvos se kell hozzá, ha tudod, miket akarsz tudni a vérből.
Pl. nem létezik OEP-finnaszírozott pajzsmirigy-panel vérből, csak magánban.
OEP-re kizárólag TSH-t, T3-T4-et néznek, és ha az jó, nem vizsgálnak tovább.
Engem ezzel keringettek az egészségügyben 30 évig, míg abba nem hagytam.:)
Nem hiszed el, de elmész egy magánlaborba és árszabástól függően 17-30 000 Ft közt megcsinálják a teljes pajzsmirigylabort.
Csak azt akarom kihozni ebből, hogy sokszor érdemes megfizetni, mert nem elérhetetlen az ára.
A nagyobb baj az, hogy ennek a vizsgálatnak legalább a fele OEP-finanszírozott, mégsincs rá protokoll, hogy te államiban csak a hiányzó vizsgálatokat fizesd ki. Sok helyen erre nem adnak lehetőséget.
Más:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!