Lehet valahol panaszt tenni az iskola orvosra?
Lányoméknak (tizedikes) nem rég volt orvosi vizsgálat a suliban, ahol le akarták őket egy szál bugyira vetkőztetni, majd később a bugyiba is be akart nézni az orvos (aki amúgy férfi). Többen felháborodtak és a vizsgálat ezen részét megtagadták, köztük a lányom is. Jelezte/Jelezték, hogy csak a felsőt hajlandók levenni, nadrágot nem, melltartót pláne nem. A gerincvizsgálathoz természetesen kikapcsolják arra a pár percre, de levenni nem fogják. Bugyiba meg felejtsék el, hogy belenézhetnek. Fiúknál meg ugye a kuki/herevizsgálat verte ki a biztosítékot, ott is többen elutasították ezt a részét a vizsgálatnak.
Ráadásul egyszerre több (3-4en) embert hívtak be a rendelőbe és már a szem/lúdtalp és egyéb vizsgálatok is egy szál fehérneműben zajlottak. (már annak, aki hozzájárult)
Őszintén megmondva maximálisan egyetértek a diákokkal, hogy semmi joga az orvosnak arra kényszeríteni őket, hogy vegyék le a melltartót meg a bugyit, ez baromira nem tartozik hozzá egy sima iskolai vizsgálathoz. Na de a lényeg, hogy mikor lányomék illetve a fiúknál néhány srác nem vetkőzött le, akkor az orvos minősíthetetlen stílusban el kezdett velük ordibálni, szitkozódni, hogy miféle neveletlen kis dögök és hogy merészelnek az orvosnak ellentmondani, takarodjanak is kifelé a rendelőből, szégyelljék magukat stb. De mondom, mindezt ordítva, kint a folyosón is hallották a többiek, volt aki hangfelvételre fel is vette. Számomra ez abszolút elfogadhatatlan viselkedés, egyetlen embernek sincs joga ilyen undorító és lekezelő stílusban beszélni a másikkal, így többen szülők közül panaszt akarunk tenni az orvos ellen. Gondolkodtam, hogy bemegyek és helyre teszem a dokit, de a lányom kérte, hogy azt inkább hagyjam ki és beszéljünk az osztályfőnökkel. Ő fog tudni tenni valamit az ügy érdekében? Hogy mondjuk takarítsák el ezt az idegbeteg embert a gyerekek közeléből és keressenek valami normális orvost?
Lesz4rják. Mindegy hova írsz be.
Évek óta így mennek ezek a vizsgálatok.
Nálunk is így zajlott ( 2015 ) Egyedül én tagadtam meg, megmondtam hogy ha hozzám ér a doki akkor feljelentést teszek. Nem is kellett bemennem.
A többieket mind végig csöcsörészte a 80 körüli doki, és ezek a lányok is levették a bugyit is. Ezt csak hallomásból tudom, mert nem mentem be, nem tudom mit vizsgálhatott amúgy "ott lent".
Tehát ez mindig is így ment, nem hiszem hogy bármi változna akárhova is írsz be.. De egy próbát esetleg megér a betegjogi képviselőnél.
Kérdező, de elvileg a nemi érettség vizsgálata az iskolaorvos feladata. Az orvos csak lelkiismeretesen próbálta végezni a munkáját. A stílus viszont már más kérdés, egy tizedikes szerintem már nem kisgyerek és el tudja dönteni mit enged meg és mit nem. Ha azt mondja, hogy nem azt az orvosnak el kell fogadni.
Az a baj, hogy ez az egész iskolaorvoslás egy elavult baromság, az egyetlen értelmes része a kampányoltások beadása. Ezeket a kötelező vizsgálatokat tök szépen meg lehetne csinálni a saját háziorvosnál akiben a gyerek és a szülő is megbízik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!