Ki lehet dobni valakit a kórházból?
Nagymamám 68 éves. Télen mellrákkal műtötték, levették mind a kettő mellét. Azóta szerencsére rendben volt de egy hónapja elkezdett sok vizet termelni a szíve. Tudni kell róla, hogy alapból szív beteg és túlsúlyos. Nagyon nem szeret kórházban lenni. Amikor jelentkeztek a tünetek pár napra bement de haza kellett hoznunk, mert kiabált és hisztizett, hogy ő nem marad itt. Most rosszabb lett az állapota. Alig kap levegőt, a lába és hasa nagyon fel van dagadva a víz miatt. Több mint 1 hete kórházban van. Egyenlőre még bírja ott, de nem úgy viselkedik ahogy az orvosok kérik tőle. Egész nap feküdnie kellene, igaz nagy részt ezt teszi de közbe - közbe sétálgat. Szóltunk neki, hogy ne tegye de nagyon makacs. Sokkal türelmetlenebb mindenkivel még az ápolókkal is. Nagyon nehéz vele bánni még nekünk is. Hiába mondunk neki akármit nem hajlandó jól viselkedni. Anyukám beszélt orvossal (adott neki borítékot is benne 30 ezer forinttal) és azt mondta, hogy lehet kidobják a kórházból a mamát.
Ilyet tehetnek? Nem tudom elhinni, hogy nincsen több nehezebben kezelhető betegük. A nagymamám jó ember, ledolgozta az életét mint termelő és kereskedő. Jelenleg beteg, oxigén hiányos, gyógyszereket kap stb szóval nem annyira beszámítható mint amikor egészséges volt. Mégis mit tehetnék vagy mit kellene tennünk? Milyen jogai vannak a betegnek?
Az én nagymamám nyaralás közben esett el és törte el a combcsontját. Ott megműtötték, majd nagy nehezen sikerült elérni, hogy hazavigyék, ahol mi is lakunk és ott vegyék fel a rehabra. Nem volt együttműködő, nem volt hajlandó gyógytornára menni, enni, bármit is csinálni. Mindenkivel undok volt. Rengetegszer meghallgattuk, hogy soha többet nem fognak ilyet csinálni, hogy másik korházból átveszik, maradt volna ott, ki fogják rakni. Végül nálunk a pénz vált be :( Utána nagyon kedvesek lettek :/
Végül kiderült, hogy azért fájlalja a lábát és nem hajlandó mozogni, mert szétcsúszott teljesen a csont és újra kellett műteni.
Utána idősek otthonába jutattuk be, mert már régóta szeretett volna beköltözni egybe, csak nem volt indokolt, mostmár az lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!