Nagyon ideges lettem a mai nap folyamán. Ti hogy reagáltatok volna? Ma tüdő röntgenen voltam, két ajtó volt az előttem lévő embert az öltözös ajtón hívták be, engem meg rögtön azon az ajtón ahol már rögtön a röntgen gép van. Folytatás lent!
Egyáltalán nem elfogadható viselkedés ez és a betegnek kell biztosítani lehetőséget egyrészt arra, hogy hol öltözzön, másrészt arra, hogy hova tudd tenni a cuccaidat. Ez esetben az történt, hogy a vizsgálatokat akarták felgyorsítani azzal, hogy egyik illetőt az öltözőbe, téged meg behívtak csak úgy egy ajtón keresztül, hiszen egy felsőt levenni nem nagy dolog. Fém tárgy nem zavarja a röntgen vizsgálatot, lehet nálad, csak a vizsgált területbe ne lógjon bele, egyébként nem megy tönkre akkor sem a telefonod, ha direktbe azt tennéd a röntgen sugár útjába.
Viszont mikor ilyet hallok, az felháborít, mert te mint laikus honnan tudhatnád mi a szokás és mit hová tehetsz le. 16 éve radiológián vagyok, vezetőként dolgozom, de ha nálam ilyet csinálna egy asszisztens, hát megnézhetné magát.
egy nő az öltözőben! (Eleve engem is oda kellett volna hívni)
Ha nem érsz hozzá semmihez, akkor nem kell utánad fertőtleníteni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!