Jogosan esik rosszul, ahogy bántak velem műtét előtt?

Néhány hete volt életem első műtétje.

A beteghordó flegmán bejött értem aznap reggel a kórterembe. Semmit nem szólt hozzám, telefonált és a kollégákkal beszélt amíg betolt egy terembe.

Otthagyott szó nélkül, majd jött egy ápoló, aki szintén szó nélkül beszúrta a branült és tovább ment.

Később betoltak a műtőbe, ahol szintén a kutya sem szólt hozzám. Az aneszteziológus és az összes ott dolgozó pletykálkodott, egymással beszélgettek, nem szóltak hozzám.

A műtét után egyedül ébredtem egy teremben, senki sem volt ott velem.

Lehet apró dolgoknak tűnnek, de nagyon rosszul esett, hogy teljesen ki voltam szolgáltatva és semmi emberség nem volt egyikben sem.

Nem vártam volna nagy dolgot, de legalább az, hogy 1-2 jó szót, megnyugtatást mondtak volna. Vagy mondták volna legalább, hogy mit csinálnak épp (most kötnek rá az ekgra vagy ilyesmi).

Tényleg úgy éreztem magam, mint egy tárgy, nem mint egy ember.

Én elhiszem, hogy nekik ez rutin, de nekem életem egyetlen műtétje volt, jobban esett volna, ha az altatás előtt pl nem a hétvégi bulit beszélik egymás közt , hanem megnyugtatnak.

Túlreagálom, tényleg nagy elvarasom van?

Hozzateszem, hogy én köszöntem mindenkinek és még azt sem viszonozták..