Ha az anyajegyre azt mondta az orvos, hogy nem kóros az elváltozás, akkor azzal még ugye nincs baj?
Elmentem bőrgyógyászhoz egy sérült anyajeggyel júliusban, azt mondta nincs vele probléma. Pár hete felfedeztem egy feketés vonalat a szélén, benőtt szőrre hasonlított, de inkább megnézettem. Most azt mondta nem kóros az elváltozás, a biztonság kedvéért azért most lemérte, és ha bármi változás van, akkor mennyek nyugodtan.
Ez azt jelenti ugye, hogy nincs vele baj elméletileg, de figyeljem azért?
Igen, tőle kellett volna megkérdezni, de teljesen kiment a fejemből...
Eléggé hipochonder vagyok, és elijesztettem már magamat az itt olvasott válaszokkal, hogy volt akit az orvos hazaküldött, hogy minden rendben, erre inkább mégis csak kivetette és igaza lett. Elsőnek én is megkönnyebbültem, mikor nyár közepén voltam, de azóta lett a szélén egy feketés csík, és kicsit félek. Annyira izgulva mentem oda, hogy félek attól, hogy nem értettem valamit jól vagy ilyesmi. Kb. 2 perc alatt végeztem, gondolom ha nagy lenne a baj, nem méricskélt volna, hanem javasolt volna egy műtétet vagy ilyesmi...
Bocsi, hogy ilyen vagyok, csak a kicsit aggasztottak ezek a sztorik, és már én is másodjára mentem, remélem harmadjára nem kell, maximum a szokásos szűrésre...
Szia!
Ez, amit mondott az orvos, azt jelenti,hogy figyelgesd, és ha mész kontrollra, es megmutatod a belgyógyásznak, akkor tudod mondani,ha változást láttál. Én havi szinten 1x át szoktam nézni magamnak az összes anyajegyemet. Bőrgyógyászati kontrollra fél évente, vagy évente megyek, attól függően, hogy van idom. Ennyi. Mas nincs. Nyugi :)
Nekem amugy van egy, amibe belekarmolt egy cica. Rovid idővel utana befeketedett. Ennek már tíz éve. :) bőrgyógyász sose mond ra semmit.
Sziasztok! Légyszi segítsetek! Orvoshoz nem fogok tudni elmenni, az biztos. A hátamon van egy egy centis anyajgey, az most megnagyobbodott, mint egy oattanás, nagyon-nagyon viszket. Mit csináljak vele? Megnyomni, lekaparni nem merem.
Orvos ki van lőve, nem engedik meg a szüleim, vagy egy évet kell jönyörögnöm, elszökni meg nem tudok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!