Miért ég le szinte minden porlasztóm 2-3 nap után?
Szerintem alapvetően három oka lehet:
1. valami gagyi kínai porlasztót vettél,
2. túl nagy teljesítményen használod,
3. túl sűrű a liquid.
Amúgy én ezért is tértem át felújítható kazánokra. Veszel több méter drótot, és nagyon sokáig elég, még ha el is rontod párszor a tekerést.
Direkt nem írom le a márkanevet de jó nevű cég termékével
jártam úgy, hogy a később vásárolt porlasztók már nem
nagyon bírták. A végén az ötödik slukk után megégett.
A Joyetech elég jó (elterjedt) név volt ecigi vonatkozásában.
Régebben volt egy olyan cuccom amibe 0.5-ös
porlasztót használtam, kb 1 évig tökéletes volt,
a porlasztók sokáig bírták a strapát.Aztán amit
később vettem hozzá, volt, hogy 10 slukkot sem.
Mivel nem lehetett állítani a wattot, nem tudom, hogy
az elektronika szállt el benne, vagy az új porlasztókból
kaptam a selejtet, meguntam, kidobtam.
Nem ez volt az egyetlen "tanulópénzem" de kb. 10 év alatt
megtaláltam az "igazit" illetve többet is. Ezek nagyon jók
évek óta.(Vaporesso, Oxva,Zeus)
Joytech ciginél volt olyan hogy pár napos porlasztónak égett íze volt hagytam kicsit pihenni, aztán elmúlt és jó volt 2 hétig.
De arra is figyelek hogy ne üresen szívjam, ha alig van már a tankban mindig feltöltöm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!