Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » 5 napja tartó hasmenés?

5 napja tartó hasmenés?

Figyelt kérdés

Csütörtök óta valami nincs rendben velem, hidegrázással, végtagfájdalommal, hányingerrel kezdődött, majd pénteken átalakult hasmenéssé. A legdurvábbak az éjszakák voltak, 2 éjszaka telt el azzal hogy félóránként rohangáltam a mosdóba, legalább 10x ment a hasam egy éjszaka alatt, akkor is ha már rég nem volt minek kijönnie, addigra már diétáztam, alig ettem valamit, étvágyam sem volt. De amikor pihenhettem volna sem sikerült, a hányinger, hidegrázás (lázam egyébként nem volt csak

hőemelkedés) és az erős hasi görcsök nem hagytak. Leginkább a felhasam görcsöl, a köldök feletti rész, annak is inkább a bal oldala, de igazából szinte mindenhol alhastól az egészig. Egy idő után a széklet teljesen híggá, sárgássá változott, azóta fekete a széntabletták miatt. Az orvos még az elején látott, azt mondta ez vírus lesz és pár nap alatt kipihenem,azóta szedem a probiotikumot meg az iskola miatt a széntablettát. Hétfő óta jobban vagyok, suliba is tudok menni, de reggel és délután ugyanúgy görcsöl meg megy a hasam, viszont csak ekkor, napközben semmi bajom. Már arra is gondoltam hogy az idegesség okozza, a héten fontos vizsgám lesz és lehet ez van hatással a szervezetemre, mert amikor elterelik a figyelmemet tényleg jól vagyok. Várjam ki a végét hogy az okozza-e vagy jobb ha már holnap meglátogatom a dokit?



2018. márc. 20. 17:50
 1/2 anonim ***** válasza:
Miket eszel azota??nem lehet h mensi miatt van neked is??ha epp lany vahy te is??
2018. márc. 22. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Könnyebb ételeket, de inkább csak kekszeket. Egyébként már jobban vagyok.:)

4 éve menstruálok, ilyen tüneteim még sosem voltak, szóval nem hiszem, de ki tudja.

2018. márc. 22. 18:37

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!