Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Viszkető kiütések a 3 éves...

Viszkető kiütések a 3 éves gyerekem hónaaljában?

Figyelt kérdés

1 éve volt bárányhimlős a testvérével együtt, ő kapta el másodjára, rajta még több volt a kiütés. A nagytesó lázas is volt, és nagyon viszketett neki. A kicsi jól tűrte, se láz, és szinte nem is viszketett, viszont rendesen teli volt.

Reggel ma arra ébredt, hogy a kezes-lábas pizsomája csikizi. Levettük,és elkezdte vakarni a hónaalját. Mivel nem hagyta abba, megnéztem, hirtelen megijedtem, hogy már megint bárányhimlős, de egy 5-10 perc után abbahagyta a vakarózást. Aztán még viszketés elleni kenőccsel bekentem.Azzal, amit a bárányhimlőre használtunk.

Megemlítsem az óvodába? Félek, ha megemlítem, bárányhimlő gyanújával hazaküldik.

Melegkiütésre hasonlítanak a kiütések.

Talán kicsit túl meleg volt a szobájában.

Ami érdekes, hogy amióta bárányhimlős lett, szinte minden nap elmondta, hogy bárányhimlője van, ha látott egy pöttyöt magán, rögtön mondta. Még a minap is mondta. Most meg, hogy tele van a hónaalja, meg se említette:D Az óvodában már tudja minden óvónéni, hogy neki folyamatosan bárányhimlője van:D Szóval ha ma mondja, nemhinném, hogy komolyan vennék.

Csak a hónaaljában vannak kiütések és azóta nem is vakarózik, mindjárt indulunk oviba.


2018. febr. 7. 09:12
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!