Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Létezik, hogy rühatkát összeke...

Létezik, hogy rühatkát összekevertek többen egy 2 éves kislánynál ekcémával?

Figyelt kérdés
Szeptemberben kezdte a bölcsit a kislány. Előtte júniusban a szomszédból hozta haza a rühöt. Azóta lekezelte magát minden érintett. Szeptemberben 2 hete volt bölcsis mire újra viszkető foltjai lettek. Egy hónapig két gyermekorvos nem jutott vele dűlőre. Mosódió, patikai fürdető, stb. Aztán jött az, hogy atópiás dermatitisz. Oké, neves maszek bőrgyógyász megerősítette. Kaptunk külön kencéket, 2 héten belül már azok se használtak. Most ott tartunk, hogy túlestünk allergia vizsgálaton, több orvoson, de még mindig rettentően viszketett a kislány. Legutóbbi kontrollon egy helyettes bőrdokit fogtunk ki, aki szerint ez eleve nem ekcéma, hanem rüh. Gyanús is volt, mert én is, párom is viszketni kezdett egy idő után. Már nem tudom, hányszor fertőtlenítettem itthon, most jön újra az őrület. Ma volt az utolsó lekezelésünk, tehát reménykedünk, hogy valóban "csak" ennyi. Erre ma reggel a bölcsiben egy anyuka mondta, hogy az ő gyerekén is van folt. A bölcsi a mi ügyünkben teljesen elzárkózó volt. Mi van, ha ott van valami fertőzés?lehetséges ennyire félrekezelni egy ekkora kislanyt? Hadd ne térjek ki rá, mikkel kellett kennem ez idő alatt szerencsétlent, hány kencével, mielőtt az élősködő lett az eredmény.

2017. febr. 20. 23:23
 1/3 anonim ***** válasza:
Szia, ha kaptál az úgynevezett 'ekcémára' szteroidos kenőcsöt és használt/használ akkor valószínűleg ekcéma. Ha nem használ akkor bizony rüh. A bőrgyógyászokban én már abszolút nem bízom, nekem az ujjaim közt, tenyeremen jött ki 'ekcéma'. 3 bőrgyógyásznál is jártam, mire kiderült, hogy nem ekcéma hanem dishydrosis ami teljesen ugyanolyan tüneteket produkál mint az ekcéma, de nem a bőr szerkezeti hibája okozza hanem belső szervi megbetegedés. Magánklinikán is voltam, olyannál aki Pesten is rendel nem kevés pénzt hagytam ott nála és még ő se tudta megállapítani, hogy mi is van az ujjaim között. (Ennyit a fizetős magánklinikákról.) Szerintem nálatok sem ekcéma lesz hanem rüh. Én azt tanácsolom, hogy ha a szteroidos kenőcs használ rá amit a bőrgyógyász felír, akkor lehetséges az ekcéma, de ha nem használ rá akkor kivan zárva hogy az legyen. Olvass szerintem utána a neten a rüh tüneteinek, meg olyanok véleményét akik már túlestek rajta, azzal többre mész, mert normális bőrgyógyászt kifogni nagyon-nagyon nehéz.
2017. febr. 21. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Koszo! Haz ezaz, egyaltalan nem hasznaltak azok a kremek... sot, az osszes hiperszuper termeket is megvettuk, szinten fabatkat se ertek. En kezdettol fogva erre gyanakodtam, az egeszben az a szornyu, hogy ennyi ideig hagytak a gyereket sinylodni... de ez a patikai uj keverek hasznalt, azota lekopogom, nem viszket szerencsere. Mi is voltunk az egyik legnevesebb orvosnal... hagyjuk is. :D
2017. febr. 22. 18:00
 3/3 anonim ***** válasza:
Első vagyok. Ha nem használtak rá a krémet, akkor bizony nem ekcéma hiába mondják a bőrgyógyászok. Én 1 évig szenvedtem az ujjaim közt lévő dishydrosissal, egyszer annyira elfertőződött hogy majdnem vérmérgezést kaptam, mikor jártam félholtan bőrgyógyásztól bőrgyógyászra, a fele rám se akart nézni és mikor mutattam a kezem csak fujjogtak... Tehát simán hagyják az embert szenvedni. :D
2017. febr. 23. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!