Négy hete vagyok beteg, mit tegyek?
Pénteken este teljesen szokásos módon lefeküdtem. Szombat reggel nem bírtam kikelni az ágyból. Gyenge voltam, rossz közérzet, fejfájás. Hétfőn elmentem orvoshoz, írt fel egy 7 napos gyenge antibiotikumot és köptetőt. Egy hét alatt nem hogy jobban, rosszabbul lettem. Következő hétfőn ismét orvos. Írt fel erősebb antibiotikumot és köptetőt. Plusz azt mondta, hogy ad beutalót, ha nem múlna ezektől sem el, laborba és mellkas röntgenre. Eltelt egy hét beszedtem a gyógyszereket, valamelyest javult az állapotom, de gyenge voltam még és köhögtem. Elmentem vérvételre, röntgenre. Negatív mellkas rtg, a vérvétel szerint vas, kálium, kálcium hiányom van és vérszegény vagyok. De már nem írt antibiotikumot csak két marék gyógyszert a hiányokra és elküldött tüdőgondozóba.
A tüdőgondozóban sípoló zörejt hallott a főorvos, és elküldött azonnal rtgre, ami szerint tüdőgyulladásom van. Írt fel köptetőt, és ugyanazt az antibiotikumot amit az előző héten szedtem. 7 napos, tegnap vettem be az utolsót. A lelkemre kötötte, hogy a héten feküdjek, pihenjek. Így is volt, 90%-ban az ágyban voltam. Viszont még mindig nem vagyok jól. Köhögök, értelmetlenül, mert nem köhögök fel semmit. Gyakorta fáj a fejem, és baromi gyenge vagyok. Plusz a sok gyógyszertől már a gyomrom is fáj. Ma délután megyek vissza a tüdőgondozóba.
Mi történik velem? Fiatal vagyok és még sosem volt ilyen hogy eddig elhúzódott volna bármilyen megfázás, betegség.
Valami tuti tipp, házi praktika?
Vagy olyan antibiotikum amit feltudok íratni és nem levofloxacin (ebből 2 dobozzal szedtem be).
Bármi érdekel már csak legyek jobban!
Köszönöm.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!