Vesegörcs, véres vizelet?
Pár napja kezdett el véres lenni a vizeletem (minta is lett beküldve vizsgálatra), sűrűbb vizelési ingerrel. Majd ma hajnalban megint rám jött a vizelési inger, kevesebb vizelettel. Pár perc múlva elkezdett fájni a hasam alsó felén, és utána jött a vesegörcs, szedtem be algopyrint és no-spat, körülbelül háromnegyed óráig tartott a görcs.
Elküldtek az urológiára, kétszer is megvizsgáltak ultrahanggal de semmit sem találtak, a vizeletemben volt vér, de már csak kevés.
Az ultrahang eredmény ellenére, azt mondták, hogy valószínűleg vesekő. Ha fertőzés, az a vizeletvizsgálatból majd csak hétfőre derül ki, de nincs semmi tünetem ami erre utalna.
Mit gondoltok, vesehomok, vagy lehet nagyobb kő is?
Félek, hogy még lesznek görcseim, és ennél már csak erősebbek. Már ennél is a hányás kerülgetett, csodálkoztam is, hogy hatottak a fájdalomcsillapítók.
Ti hogy vészeltétek át a görcsöket, írt fel az orvos valami erősebbet?
F/20
Az első nem olvasta el teljesen amit a kérdező leírt.
Tehát. Vesegőrcs + Véres vizelet = Vesekő (Ez a legelső tünet ami minden orvosnak eszébe juthat).
Ultrahang: Ultrahang nem feltétlenül látja a vesekővet főleg, ha nem olyan nagy.
Kizárólag röntgennel lehet ezt megállapítani, nem is értem miért nem küldtek el ilyenre téged Ultrahang mellé.
A vesekő különböző szöveteket megkarcolhat és ez okoz véres vizeletet, illetve vizelet elakadhat. Ha a kő elakad az ureterben akkor a vizelet nem tud tovább jutni. (olyan mintha a slagot egy ponton befognád, víz nem jön, de azon a ponton emelkedik). Tehát emiatt van a vesekő vagyis a veseroham. Ezt erős fájdalomcsillapítóval lehet kompenzálni. (Esetek többségében csak vénásan hat.).
Ha nem írt fel semmit az orvos és ugyanúgy fáj akkor vissza kell menni és kérni. Amúgy ülj be a fürdőkádba engedj meleg vizet és amíg a kádban vagy nem fog fájni.
De a vesekő elakadás állandó jellegű nem szakasos! Nem fog megszünni amíg a kő ott van. Viszont ha a kő távozik az ureterből a fájdalom AZONNAL megszűnik és ezt észre fogod venni.
Nekem is pontosan ez a bajom már 1 honapja tart ez az egesz ,nem mehetek iskolába ....en nagyon gyenge is vagyok ..engem is elkuldtek 2x ultrahangra ,de nem volt semmi , még CTre is betettek ,de semmit sem láttak ...nekem azt mondtak h kisebb kő vagy homok lehetett és megsérthetett valamit ,de kicsit olyan 3-4 napja jobban vagyok csak ha sokat setalok akk hát...:)
Ha megteheted akk pihenj és nagyon sokat igyál ,hogy dolgoztasd a veséset
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!