Mi lehet a probléma? (Mozgás esetén, sőt mozgás nélkül is előforduló dolog) Remegés, szédülés, éhség érzet/hányinger
Volt tavaly májusban egy műtétem, mely során kisütötték a szívemben a "kilógó", extra ütéseket okozó részeket, ezután kb 1-2 hétig feküdtem, nem tudtam nagyon mozogni sem. Ez katéteres műtét volt, tehát a lábamnál megszúrtak és felvezettek egy csövet a szívemig, és ezzel sütötték ki az idegeket. Ez előtt azonban rendszeresen edzettem egészen kb tavaly februárig. Nyáron mikorra már tudtam volna edzeni, akkorra pedig jelentkezett a fent említett probléma, ami jelenleg is fenn áll. Már voltam vele orvosnál, de sokra nem sikerült jutni. Tehát a problémám: amikor elkezdek edzeni rám tör nagyon hamar a remegés, és szédülés főleg, plusz még néha éhség érzet vagy hányinger is. Lehetséges, hogy nagyon legyengültem és nem kap elég oxigént az agyam és a testem, ezért lehet ez a probléma? Elismerem, hogy elég gyenge lett az állóképességem, és én magam is azt gyanítom, hogy ez a probléma. Aki tud rá valami értelmeset mondani, az kérem írjon.
Köszönöm
18/F
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
nekem is több ezer extra szívverésem volt/van naponta, nekem is ajánlották ezt a kisütéses módszert, de elmentem egy másik orvoshoz és ő pedig nem ajánlotta, ezért nem mentem el.
azt mondta azért ne menjek el mert minden ilyen kisütésnél van olyan rész is amit elkerülhetetlenül kisütnek a beteg résszel együtt, és pedig arra szükségem lenne.
szóval szerintem neked kisütötték azt is amire még szükséged lenne terhelés esetén.
sorry.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sziasztok!
Gondoltam válaszolok rá, ha esetleg valaki hasonló dolgokon esik át, hogy velem mi történt.
A történet röviden: dolgoztam diákmunkában gyárakban könnyű-nehéz munkát végezve 2-4 hónapig, a fennálló problémával. Mivel edzeni túl gyenge voltam, nem is próbálkoztam, azonban az álló munka megerősített.
Miután otthagytam a gyári diákmunkát, már megerősödtem annyira, volt annyi állóképességem, hogy edzéssel kitudtam kezelni a dolgot.
Ha valakinél esetleg hasonló helyzet áll fenn, a tanácsom a következő: adjon magának időt, mert az kell bőven a visszaerősödéshez. Szépen fokozatosan akarja visszaszerezni az állóképességét, erejét, a nagy súlyos edzéseket felejtse el egy darabig. Sétáljon elejében rendszeresen, amennyi jól esik, de legalább egy fél órát.
Néhány héten át végezze ezt.
Majd kezdjen kocogni vagy biciklizni, úszni, vagy ami kicsivel nehezebb sport és óvatos tempóban végezze rendszeresen, szintén egy fél órát legalább.
Majd pár hétre, hónapra már lehet komolyabb terhelést adni a szervezetnek, és vissza is szerezhetjük az erőnként, állóképességünket saját rehabilitációval :)
Bocsánat a kicsit hosszú posztért, ha valakinek segíthettem vele, örülök neki :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!