Mi a jobb: ha korábban vagy ha később vesszük be a gyógyszert, pláne antibiotikumot?
Tüdőgyulladással diagnosztizált a doki, ráadásul nagyon fertőzőnek mondta, és egy rakás gyógyszert írt föl, két külön antibiotikumot is meg más gyógyszereket is kaptam, és van, amit naponta kétszer, van, amit naponta háromszor kell bevinni, ráadásul van, amit evés előtt egy órával vagy legalább is éhgyomorra, a többit meg evés után, és én mindig elolvasom a papírját minden gyógyszernek, és az mindegyikben volt, hogy ne vegyünk be kétszer, ha kimaradt, oké, viszont rájöttem, hogy a napi kétszeri antibiotikum tulajdonképpen 12 óránként értendő, a napi háromszor gyógyszerek meg nyolcóránként, és onnan jön a kérdésem, hogy nekem közel lehetetlen óramű pontossággal szedni a gyógyszereimet, de mi van, ha azzal is ártok magamnak, hogy korábban szedem be, mint kéne, meg akkor is, ha később, illetve melyik jobb?
Tényleg árthatok magamnak azzal, ha korábban veszem be pláne az erős antibiotikumot, mint kéne pár órával?
És ha később?
Nagyon nehéz nekem rendszeres életet élnem, pláne most a nyári szünetben, de próbálok.
Kiemeltem ezt a kérdésemet, mert válaszokat és szavazatokat is kérek még: most csak bronchitisem van, mégis kaptak erre is antibiotikumot és tényleg kérdezem, hogy mi a jobb?
Inkább előbb érdemes bevenni, mint hogy letelt a 12 vagy 8 óra, vagy inkább később érdemes, ha lehetetlen tartanom az óramű pontosságát, télen sem, szóval kérdés, hogy ha felírom mindig, hogy mikor vettem be, mégsem sikerül akkor bevennem, akkor értem én, hogy nem a világ vége, de kérdés, hogy visszatérjek-e az elvárt időponthoz vagy mindig ahhoz adjak 8 vagy 12 órát, amikor tényleg bevettem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!