Az alkohol függőségre meg úgy álltalában a függőségekre lehet gondolni kényszer betegségként?

Az hivatalosan két külön betegség. Nyilván értelmezheted a függőséget is kényszerként.

Figyelj, ugy ertelmezd, ahogy az neked segit. Nyilvan ott van a kenyszer a fuggosegben is, a sovargas resze. Kitartast, jobbulast!

Maradj a lábasnál, séf, a lélektanhoz nem értesz. Az alapfogalmakhoz se. Két kavarás közt olvass!

A kényszerbetegség nem ugyanaz, de attól még igaz, hogy a függőség egy kényszeres viselkedés. Mindegy, hogy sóvárgással, beszűkült tudatállapotokkal vagy mivel támad, a lényeg az, hogy valahogyan rákényszerít valamire, azaz – a súlyosságától függően – nagyon nehezen vagy egyáltalán nem képes az ember nemet mondani. Ami nem kényszeríti az embert, az nem függőség. Sok leszokni próbáló alkoholista pl. nem is nagyon szokott sóvárogni, mert amikor eljön az ivás "ideje", akkor egy beszűkült, szinte pszichotikus tudatállapotba kerül, ahol komolyan elhiszi, hogy most nagyon jó ötlet meginni "valamit", semmi baj nem lesz belőle (aztán 2-3 pohár után már ahhoz is elég hülye, hogy a berúgás is "jó ötlet" legyen). Ez ellen pl. semmit nem ér az akaraterő, mert nemcsak az ivásra, hanem akár az italvásárlásra vagy a boltba menésre is kiterjed, és ezt "stratégiailag" is nehéz megelőzni, hiszen az alkohol beszerzését a legtöbb lakhelyen nehéz elég macerássá tenni. (Ha órákat kéne utazni érte, az esetleg segítene, de ilyen ugye Magyarországon nincsen.)