Hasmenéses (hányásos) vírus meddig fertőzhet?
Most elég sok embertől hallom, hogy van ilyen vírus, főleg nyaralók körében, jónéhányan a Balaton mellől. A férjem épp ott dolgozott a múlt héten, és a héten is töb helyre kellett mennie viszonylag sok ember közé.
Csütörtök elváltunk, mi eljöttünk a közös gyerekünkkel kettesben vidékre pihenni, ö meg ment a dolgaira. Aznap este nekiállt görcsölni a hasa, és éjjel meg a mai napon nagyon híg és sok széklete volt. Enni tudott, láza nem volt, de a közérzete, ereje nem a legjobb. Ö elég erős alkat, a gyerektől is fele annyi dolgot kap el, mint én. Szóval aggaszt, hogy most ezt benyelte, mert nem szeretném/szeretnénk elkapni tőle.
2 opció van:
Vasárnap-hétfő-kedd találkozunk, aztán 3 napig megint úton lesz
Vagy
Csak következő hét csütörtökön találkozunk újra vele.
Szerintetek nagyobb az esély elkerülni a vírust, ha most egy hétig nem találkozunk? Mert tudunk maradni vidéken, nem gond, én szabadságon vagyok/leszek. Csak nem igy terveztük. De egy ovis mellett így is annyi a betegseg, hogy nem bánom, hogy ha elkerüljük.
A neten olvasgattam és azt szűrtem le, hogy már fertőzhetett a hasmenés előtti napon is, de hál Isten eddig semmi bajunk (igaz “csak” 1,5 napja váltunk el). Késöbbiekben úgy értelmeztem, hogy a fertőzött széklettel tud további okot adni az aggodalomra. De nyilvàn nagyon betartjuk a higiénés szabályokat. Csak hát az ilyen bajokbál ez nem tudom mennyire számit.
Ti hazamennétek vagy maradnátok még 1 hétig?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!