Sonemeery kérdése:
Mi lehet az oka egy ilyen fokú inkontinenciának?
Figyelt kérdés
Nagyon el vagyok keseredve, még ilyenről nem is hallottam. Szóval az a helyzet, hogy dec. vége óta egyik napról a másikra olyan szinten nem tudom tartani a vizeletet, hogy csak "pelenkabugyiban" tudok lenni, éjjel-nappal. Egyáltalán nem érzem soha az ingert, csak úgy magától folyik szinte folyamatosan. A súlyos esetekhez valót használom, de szinte állandóan cserélgethetem, mert még azon keresztül is kifolyik, pedig. kb. 2 lier a tároló képessége. Hozzá teszem, hogy folyadékot szinte egyáltalán nem iszok, talán a fél liter a legtöbb egy nap. Sajnos urológiára szept. végére adtak volna időpontot, (febr-ban kértem), így kerestem maszek urológust, aki már jún. 1-én tud fogadni... Nem tudom addig is mi lesz velem. Voltam nőgyógyászaton, ott is megnézték, hogy nincs-e valami olyan jellegű elváltozás, ami ezt okozhatná, de nem találtak semmit. Ha lenne valaki hasonló helyzetben, vagy tudna valamit ezzel kapcsolatban, hogy mi okozhatja, nagyon szeretném ha elmondanátok! Senki nem hajlandó még utalni sem rá, hogy milyen okai lehetnek. Nagyon szeretném tudni!!!2022. ápr. 28. 21:21
1/9 anonim válasza:
Nőgyógyászati,vagy urológiai betegség.
2/9 anonim válasza:
Ezzel kapcsolatban még urológus szakorvos sem tudna jósolni! Még egy daganat sem egyik napról a másikra okoz problémát.
Kénytelen vagy a kivizsgálást megvárni!
3/9 A kérdező kommentje:
Igen, ez a furcsa az egészben, hogy egyik napról a másikra történt. Ugyanezzel egyidőben orbáncos lett a lábam, azóta is gennyes, gyulladt,rettentő fájdalmas, valamint kaptam egy mélyvénás trombózist. Ez úgy együtt a 3. Elvileg egyik sincs a másikkal összefüggésben, ezért egyre érdekesebb a dolog. Ilyen állapotban nagyon hosszú idő, mire erre fény derül. Rettentő nehéz így élni!
2022. ápr. 28. 21:42
4/9 anonim válasza:
En biztos nem várnék junius 1ig. Keressel olyan maganorvost aki tud elobb fogadni. Ha kell utazz erte tobbet.
5/9 anonim válasza:
Legalább egy ultrahangra próbálj meg elmenni.
Oda lehet hamarabb is kapni időpontot.
6/9 anonim válasza:
Tudom, hogy régi kérdés, de megkérdezhetem,hogy kiderült-e, mi okozza a problémát, és hogy kaptál-e vmilyen gyógyszert vagy kezelést, ami segített elmulasztani?
8/9 anonim válasza:
Gerincsérved van? Úhy tudom, hohy okozhat ilyet.
9/9 A kérdező kommentje:
Igen, éjszaka folyamatosan. 2 inkontinencia bugyit veszek föl,sőt legtöbbször rá még olyan felnőtteknek való gumiból készültet is, ami szorosan zár combban is. Így is úszik mindenem a pisiben. Nappal sem tudok már az inkontinencia bugyi nélkül lenni, mert már akkor is vannak ilyen panaszaim. Annyira örülök hogy ezt megkérdeztem tőletek, egyre többtől hallom, hogy gerincsérvtől is lehet. Igen, olyan állapotban van a gerincem, hogy már mankóval sem nagyon tudok járni! Biztos hogy igazatok van! Nem konkrétan sérv, (az még a jobbik eset lenne) hanem össze vannak egymásba csúszva a gerinccsigolyák, el vannak meszesedve, és nagyfokú csontritkulás is van. Szinte évenkét 2-2 centiket megyek össze. Csak az a gondom, hogy ideggyógyászaton is azt mondták, hogy nem lehet műteni. Ez még akkor volt, amikor a pisis problémám nem is létezett. Nem tudom mi lesz ebből, de ez minden, csak nem élet. Köszi!
2022. nov. 8. 00:44
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!