Szoptatas, szedules, faradsag, neha gyengeseg erzes, ingerlekenyseg, kodos fej. Jart mar igy valaki?
Sziasztok. Elég hosszú lesz. Az egesz ket eve kezdodott. Rosszul lettem(keves alvas, hianyos etkenzes)akkor egybol helyre is. Ra egy évre újból rosszul lettem. Ekkor már fogytam is 8 kg szinte egy hónap alatt. (amit azóta vissza is szedtem) Szoptatok 2 és fél éve. Alvás nem nagyon van, vagyis mióta anyuka vagyok nem aludtam at összesen 5 éjszakát. Az utolsó rosszullétem után folyamatosan elő jöttek a szédüléses rohamok. Szinte egész nyáron szedultem és olyan furcsán voltam rosszul. Kabult vagy nem is tudom. Azóta oda figyelek hogy mindig egyek és próbálok aludni is de nem tudok mert a kicsi 2x 3x ébred éjjel.
Már annyi mindenre rá kerestem a neten és persze egyből a lyme kór és sm ugrottak be.
Pár napot jól vagyok majd megint el kezdek szédülni és ez is tart pár napig. Néha olyan mintha liftben utaznek. Láb mozgatasra fokozódik. Néha ködös az agyam vagy épp olyan érzésem van mintha nem lennék magam. Van hogy nem talalom a szavakat vagy nehezebb koncentrálok. Néha olyan mintha pár pillanatra el hagyna az erőm.Néha ég a torkom ha olyan ételeket eszem. Fáj a fejem is ritkán. Az utóbbi két év nagyon stresszes volt. Volt hogy a földön kuporogva sírtam. Mintha veszekedés, nagyobb stressz hatására vagy épp ha mennem kell valahova erosodnenek vagy épp ha jól vagyok akkor elő jönnek a tünetek. Viszont van amikor simán el megyek a boltba, templomba. A multkor semmi bajom nem volt és egy kirándulás reggelén elő jöttek a tünetek egész addig ameddig haza nem indultunk. A doki azt mondta hogy a faradsag miatt van. De tarthat ez több lassan egy éve?
Fáradtság, kimerültség.
Már nagyobbak a gyerekeim, de amikor picik voltak, hasonló tüneteket produkáltam, hányingerrel, szédüléssel tarkítva. Volt hogy jol voltam, aztán máskor tök hirtelen rosszul lettem. Nagyon le is fogytam.
Akkor kezdtem el jobban lenni, amikor visszamentem dolgozni.
Szedjél D vitamint, legalább napi 3-4000 NE-t.
Koszonom a válaszokat. 3 orvos is azt mondta hogy a kialvatsag, kimerultseg és sok stressz miatt van.
Igen. Azt mondták 1- 2ev múlva majd helyre jövök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!