Mire utalhat ez a tünetegyüttes?
25/férfi
Annyit elöljáróban megjegyeznék, hogy életem legstresszesebb időszakából kezdek kifele menni, emellett hipochonder is vagyok, úgyhogy ez a kettő csak rásegít a másiknak. Ezek mellett örökölt magas vérnyomásom van.
Kb. egy hónapja érzem magam furán, de az első másfél-2 hétben csak a hallásomra panaszkodtam, mintha tompa lett volna. Ez azóta majdhogynem teljesen megszűnt. Viszont két hete egyre több tünet jelent meg. A legzavaróbb a nagy fokú látásromlás, ami távolra homályos, zavaros látást jelent, illetve a gyorsan mozgó tárgyak vagy képkockák mintha darabosak lennének, kicsit más mint ezelőtt, pontosan ezt megfogalmazni nem tudom. Emellett fejfájás, gyakrabban nyomásérzés a fejben, pattogó hang a fülben, bizsergő, zsibbadó érzés a végtagokban, többször a fejbőrön is. Konkrétan forgó szédülés nincs, inkább csak néha olyan, mintha szédülnék, ha ez így mond valamit. Amit észrevettem, hogy koncentrálni nehezebben tudok, a multi-tasking esélytelen, két dologra figyelni egyszerre nem megy, illetve a rövidtávú memóriám is romlott megítélésem szerint. Furcsa módon január első napján mintha megszűnt volna minden tünet, azt hittem vége van, de hatodikán visszajött a legtöbbje. Ami nagyon furcsa, hogy alkohol hatása alatt egyik tünetet sem veszem észre.
Voltam vérkép vizsgálaton, tökéletes eredményeim lettek, voltam általános neurológia vizsgálaton, ott sem tudott semmit mondani az orvos. Most képalkotó vizsgálatokra várok. Ajánlottak addig is gyógynövényes nyugtató gyógyszert, illetve magneb6-ot. Egy-egy dobozzal már beszedtem, különösebb hatást eddig nem vettem észre. Valaki élt át hasonlót?
Basszus, mennyi de mennyi kidobott pénz és energia, feleslegesen lekötött eü. kapacitás egy unatkozó hipochonder miatt.
Botrány!
Sok tünet, különösen a szívdobogás egybevág azzal amit én éreztem. Jó kis szomatizáció. Nem kizárt, hogy depresszió vagy csak simán a pszichés terhelés miatt fizikai tüneteid vannak.
Én ajánlom még az "LXR anti stressz komplex" nevű kapszulát, alváshoz és amúgy is jó. Amikor jöttem le az antidepresszánsról sokat segített, azóta is szedem.
Ha a neurológus nem talált semmit és a verkeped is jó akkor semmi bajod sincs csak ki vagy készülve idegileg.
Nálam a szédülés olyan volt mintha bármikor elájulhatnék, de persze sosem ájultam el. Plusz még olyan nyomás a fejben amitől hányingerem volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!