Mi lesz a világgal? Ha most elkezdik itt is szépen lassan és mindenütt feloldani a kijárási tilalmat, akkor kb az emberiség halálos ítéletét írja alá. Ezt egy volt osztálytársammal beszéltem éppen, aki amúgy orvos lett. De a pénz fontosabb mindennél.
Azért mert egészségügyben dolgozik, még lehet uta ember.
Arra nem is gondoltál, hogy kijárási korlátozásra se lett volna szükség? SARS-nál sem volt, pedig ott nagyobb volt a halálozási arány. Az egész nem más mint kényszer manipuláció, egy kis gazdasági összeomlás előidézése. Minden a hatalomról, pénzről szól.
Azért ürítették ki az ágyakat a kórházban, hogy felvállalják, majd azt a sok beteget. Szerintem elég egyértelmű, hogy ha most befogják indítani a menetet, akkor tömegesen szakadnak a kórházakra a betegek és épp ezért kell az a sok ágy, mert rengeteg beteggel számolnak már most. Szóval a java még csak most jön.
Amúgy kicsit beszédes, hogy unokatesóm cukros és 2021 Áprilisra kapott időpontot!!! Durva mi lesz itt az egészségügyben, minden ember fontos vizsgálata 2021-re csúszik és akkor ugye még a sok időpont miatt, majd az is csúszik stb. A java még csak zután jön!
" Spanyolnátha idején sem volt korlátozás, sőt háború is volt, mégis túl élte az emberiség. Most sem lesz másképp"
Milyen áron? Most nincs háború, nyugodtan meglehetne csinálni a teljes kijárási tilalmat amíg nincs vakcina és nem kéne meghalnia az emberiség 10-20%-ának!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!