Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Kinek hogy használ aki szedi...

Rocko9 kérdése:

Kinek hogy használ aki szedi a Brintellixet? Én reggelente szedek 10mg ot.

Figyelt kérdés

Arra lennék kíváncsi hogy kinek milyen mellékhatása van tőle ha esetleg van és hogy éreztétek e már javulás tőle? 19 éves lány vagyok. Több mint 3 hete szedem reggel egy szem 10mg Brintellixet. Azért írta fel nekem az orvos mert nagyon nagy tüneteim voltam. Mint pl esténként leginkább mikor aludni szerettem volna nagyon nyomott a mellkasom annyira h úgy éreztem nehezebben veszem tőle a levegőt ez miatt nagyon nehezen tudtam elqludni vagy épp nem is tudtam. Hirtelen álomból arra keltem fel hogy ezerrel ver a szívem erre mingyar fel is ültem az ágyban és jött is a szédülés. Ebből adódóan mivel el kezdtem felni is elő jött a pánik is ami kiáltotta a láb kéz remegést erős szívverést ajulas érzetet száj bizsergest.de ez nem csak este fordult nálam elő. Bármikor napkozbe is. Ez mellett később kialakult bennem h nem bírok egyedül lenni. Félek egyedül lenni. Ha egy két órát vagyok egyesül meg oké de ha többet kell egyszerűen elő tör megint rajtam a rosszullét. És sokszor volt olyan haza kellett hívnom magamhoz a páromat munkabol is. Szóval nagyon rosz volt. Így röviden ennyi elmentem mindenféle kivizsgálásra EKG tol vervezelig mindenhova de ki mutatta h bajom nincs mármint betegség vagy valami hanem hogy depresszió panikbetegseg lehet. Akkor mentem el orvoshoz és írta fel nekem ezt a Brintellixet amiből reggel 10mg ot kell szednem belőle. Ez meg már 3 hete. Lassan elfogy a doboz. Egy kis változást érzek pl esténként könnyebben alszom el. Faraftabb vagyok. Kevésbé érzem már a mellkas feszulest

És azóta lekop9gom nem volt rajtam roszullet. Az h ettől a gyógyszertol jobb kedvem van stb az nincs. Ugyanúgy feltudom magam idegesíteni percek alatt és akkor már érezném is h ver a szivem gyorsan. De remélem hogy jobb lesz. Nálatok hogyan használ aki szedi?


2019. nov. 10. 10:20
 1/10 A kérdező kommentje:
Ja azt elfelejtettem még leírni hogy régen imádtam az akció filmeket a horror filmeket is megtudtam nézni barátokkal családdal. De viszont most elinditok egyet vagy csak meglatok egy olyan előzetest és nem bírom végig nézni. Ha csak veszekedést látok vagy bármi ilyet nem bírom és úgy érzem roszul leszek. Remélem segíteni fog a gyógyszer.
2019. nov. 10. 12:26
 2/10 anonim ***** válasza:

Szia! Brintellixet szedek kb 4 hete. Előtte Rexetint szedtem, hasonló hatásmechanizmussal.

A lényege ezeknek a gyógyszereknek a fokozatos beépülés, a szervezetednek meg kell szoknia a hatóanyagot. Az első 2-3 hétben gyakorlatilag nem érezhetsz terápiás hatást, max nagyon enyhét. A teljes hatás elérése nagyjából 6-8 hét körül van. Addig lehetnek jobb és rosszabb napok.


Nekem egyébként első 3 hétben ezeket okozta:

Hányinger, élénk álmok, viszketés, szédülés


Tarts ki, fokozatosan jobban leszel :)

2019. nov. 13. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Ma van egy hónapja hogy szedtem a brintellix 10 mg ot ma kellett vissza mennem az orvoshoz elmondanom mibe segített és hogy hogy érzem magam. Feljebb emelte az adagot 15mgra. És most már reggel 15 mgot kell szednem. És azt mondta legalább fél evig. Remélem lesz változás. :)
2019. nov. 14. 16:08
 4/10 anonim válasza:

5 napja szedem ezt a Brintellix nevű antidepreszázst.

Nekem szorongásos depreszióra nagyon bevált.

Sokkal jobban érzem magam mint a 20mg os rexetintől.

Pozitívabban gondolkozom,és a szorongásom is sokat csökkent.Mellékhatás pici hányinger reggel semmi több :).

Sok sikert kívánok mindenkinek a gyógyuláshoz!És csak pozitívan!

2019. nov. 30. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Hogy vagytok a Brintellixtől ? Hatás? Mellékhatás?
2019. dec. 15. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Én 10 napja szedem. A pszichiáter tanácsára,este veszek be 10mg-ot,generalizált szorongásra. Nagyon megemelte a vérnyomásomat,hanxingerem van és napközben borzasztó álmos vagyok tőle. Gondolkodom,hogy abba hagyom.
2019. dec. 15. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Ezt a gyógyszert általában reggel kell bevenni ,étkezés után .
2019. dec. 18. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 TegnapMaHolnap válasza:
Sziasztok! A pszichiáter depresszióra Brintellixet írt fel. Egy hétig 5 mg és utána 10 mg reggel. Két napja szedem a 10 mg-t, de a depressziós tüneteim felerősödtek. Ez természetes folyamat az adag növelése miatt? Mikortól fog hatni az emelt adag? Köszönöm előre is a válaszokat!
2020. jan. 2. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Én most raktam le . Ugyanezt csinálta nálam is . Még rosszabb volt minden , pörgetett stb . Le is raktam .
2020. jan. 4. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Kedves előttem szóló! A vérnyomasodat is megemelte? Nekem eléggé és lábfájdalmaim is vannak mióta szedem és nagy étvágyam lett tőle.
2020. jan. 4. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!