Kezdőoldal » Egészség » Alternatív gyógyítás » Ki van ugyan ilyen helyzetben?...

Ki van ugyan ilyen helyzetben? Ki jutott ugyan erre a pontra? Kinek mi vált be? Hogyan?

Figyelt kérdés

Kérem, világmegváltók, trollkodók, és "én is ráteszek egy lapáttal, mert erre izgulok, és kiosztom most priviben, hogy milyen szánalmas" felfogásúak, haladjanak tovább, és keressenek más prédát, aki ezt nem jelezte előre.


Már régóta depresszióval és szorongással küzdök és ennek mellékhatásaival, amiből nem tudok sehogy se kilábalni, hiába próbálkoztam, és már eljutottam arra a szintre, hogy már az ég világon semmi se köt le, a figyelmemet se tudom elterelni róla, és "józanúl"

már egy kész tortúra ez az érzelmi válság.

Beláttam, hogy egy részét sose tudnám leküzdeni, mivel már kiskorom óta másképp viszonyulok a világhoz, mint a környezetemben élők, és ez sok konfliktusnak is a forrása.

Az elmúlt 2 évben a "nézeteim" kiforrodtak és nehéz meghazudtolnom magamat magamnak, ezért is tépelődöm eleget.

Nem vagyok skrizo, de olyasmi harc dúl bennem, mint a Gollamban vagy jobban mondva Zukoban.

A másik, meg amit a mindennapos környezetem rámterhel, az emberi kapcsolataim milyensége, a múltban ért traumáknak sebe feltépődése.


Az előbbit valahogyan sikerült kordában tartanom, így az utóbbit úgy-ahogy el tudtam nyomni/terelni, de mára már befuccsoltak ezek a módszerek, mivel már semmi se tud lekötni, és semmi se ad némi megkönnyebbülést-békességet a lelkemben, így felborúlt az egész.


Dolgok amik működtek, de mára nem: barátok, párkapcsolat, videojátékok, sorozatok, olvasás, természet, főzés, ételek/italok.


Dolgok, amiket a döntő 2 év alatt próbáltam, pszichológus tanácsára: életmód váltás, kiszakadni az aktuális környezetemből, munkavállalás, elköltözés.


Dolgok, amiket kipróbáltam, de egyáltalán nem javítottak a helyzetemen: a fentebb említett tanácsok, kedélyjavító és egyéb gyógyszerek, gyógynövényes készítmények (pl. macskagyökérből),

alkohol, dohány, fizikai leterhelés (házi munka, telken való tevékenykedés, itthon edzés), érdeklődési tárgy keresés, és részben a dolgok lexarása.



Így hát az egyetlen módszer az afféle kompromisszum kötése a nem említett drogokkal. A drogok révén, amolyan balanszot éreztem önmagammal és környezetemmel, anélkül, hogy elfeledném ki is vagyok. A dolgok ismét érdeklődést váltottak ki bennem.


Nem beállni akarok a szerekkel, hanem csak egy elviselhetőbb köztes szférát teremteni, az illúzióval és a valósággal. Hogy melyik-melyik az egy jó kérdés.


A következőket próbáltam, de problémákba ütköztem:

1. Különféle fekete és zöld teák: Ameddig iszom nyugodtabb leszek és a következő pár percben, igaz egész nap lehetne inni, de hozzászokott a szervezetem, mivel szeretem.


2. Szerecsendió úgy önmagában mértékkel és teát készítettem belőle. De az ízétől és illatától már hányingerem van, öklendezés jön rám. Az olaj csak topikusan működik fájdalomra, bár úgy nagyon is jól.


3. Golgotavirág tea, és levele elszívása: az íze pocsék, nem volt valami erőteljes, a füstje meg elég nehézkes számomra, hatása viszont nem maradt el

csak most már nem jutok hozzá a friss növényhez.


4. Kálmos gyökér, macerás volt az elkészítése, az íze nagyon pocsék, frissen beszerezni meg nem tudom, nem ismerek olyat akinek van.


5. Marihuána: ez az egyetlen eddig ami, a legjobban működött, könnyen lehetett porciózni, és viszonylag sokáig elég is volt, ár-érték arányban sem utolsó így.

De a bibi itt az, hogy már nem ismerek olyan személyeket a költözés miatt. Az, hogy menjek buliba meg kiesik a szorongásom és introvertáltságom miatt.



Szóval a kérdésem még az lenne, hogy ha valaki efféle problémákba ütközött mint én, az hogyan oldotta meg? Mivel helyettesítette azt ami kiesett a pikszisből? Milyen más alternatívát tudsz?


Továbbá szívesen beszélgetnék az ilyen fajta dolgokról, vagy olyanokkal akik egy cipőben járnak mint én érzelmileg. Privátban is válaszolhattok. 21 éves vagyok, ha ez számít.



2018. aug. 1. 12:12
 1/2 anonim ***** válasza:

21 éves.... nagyon fiatal vagy még. Vannak csoportok ahol ilyen fajta beteg emberek vannak mint te. Ne várd a csodabogyótól, meg miegymástól, hogy jobban leszel, itt neked kell küzdened ellene. Én nem depressziós voltam, nekem halálfélelmem volt! 3évig szenvedttem vele nem mertem kimozdulni a házból, minden lerögzítettem, leszereltettem a konyhabútort a falról, nehogy rám essen. Hiába mentem orvoshoz, hiába adtak gyógyszert nem segített, csak épp annyit ameddig megvolt a hatása. Majd egyik nap már teljesen kiborúltam párom hozott nekem egy csokor rózsát, és berakta vázába, mikor vittem volna kicseréni a vizet elejtettem és az üveg váza beleállt a lábamba. Akkor a korházban mikor már el láttak elhatároztam, hogy meg kell gyógyulnom! Ez így nem mehet tovább.

Nagyon sokat segített párom, aki mindvégig mellettem volt és e betegség ellenére sem hagyott el, egyedűl benne bíztam támogatott, akartam, és itt vagyok. Már fennt van a konyhaszekrény teteje a falon semmi sincs olyannyira rögzítve mint ahogy kell. Meg gyógyultam gyógyszerek, orvosok nélkül. ☺

2018. aug. 1. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Írtad, hogy ételek-italok, meg főzés, de nem tudom, miket eszel. A gyógynövények keveset használnak, ha nincs rendben a táplálkozásod, vitaminbeviteled. Ha még nem próbáltad, javaslom, hogy próbáld ki a paleolit táplálkozást, de először olvass utána, ne csak a neten (ha gondolod, tudok ajánlani pár könyvet). Nekem egy depressziós-pánikbeteg barátomnak segített. Ajánlom a Gabonaagy c. könyvet is.
2018. aug. 1. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!