Van olyan fájdalomcsillapitó, ami nem (vagy nem annyira) károsítja a gyomort és a májat?
"A mostani vizsgálat során a szakemberek négyféle krónikus fájdalommal kapcsolatban végeztek kutatásokat, ezek a hát- és nyakfájás, az ízületi gyulladás, a krónikus fejfájás (beleértve a migrént is), illetve a vállfájás voltak. Valamennyi esetben három különféle gyógymódot teszteltek: az akupunktúrát, a hagyományos kezelést, illetve úgynevezett álakupunktúrát, mely során szintén tűket használtak, ám nem a szükséges pontokon. Az eredmények azt mutatták, hogy a legnagyobb mértékben az akupunktúrás kezelés hatására enyhült a betegek fájdalma, méghozzá 50 százalékkal, szemben a hagyományos kezelésnél kimutatott 30, illetve az álakupunktúra esetében tapasztalt 43 százalékkal."
Reumatikus és ízületi panaszokra kiváló fájdalomcsillapító az akupunktúra nem véletlenül alkalmazzák a reumatológián én is eü szakember vagyok.. Igen sajnos nem igen beszélnek róla a magyar orvosok többsége egyedül a reumatológusok és orvos-természetgyógyászok.. (Tisztelet a kivételnek..)
Igen úgy látszik, hogy a gyógyszerek inkább károsak sok esetben főleg a fájdalomcsillapítók ész nélküli felírása és igen sajnos a gyógyszerfüggők országa vagyunk...
"Egyes becslések szerint a vényköteles gyógyszerek a harmadik legnagyobb halálokozók a rák és a szívbetegségek után. A legnagyobb veszélyben azok lehetnek, akik több orvosságot is szednek párhuzamosan. Ugyanis minél több gyógyszert szed valaki, annál több esély van arra, hogy mellékhatások fognak fellépni. Ezeket a tüneteket azonban félreértelmezhetik az orvosok, amire újabb pirulákat írhatnak fel."
Sajnos a fenti kérdés példája is ezt mutatja..
És akkor jöhetnek a modern orvostudománnyal és a mindenható gyógyszerekkel és kritizálhatják a kínai és ayurvédikus gyógyászatot, amik több ezer évre vezethetők vissza, amik mellékhatásmentesek és hogy mekkora kuruzslás az egész... Miközben már akkor feltérképezték az emberi szervezetet és azt, hogy valójában mi az amire szüksége van..
És most nem a gyógyszerek ellen vagyok félre ne értse senki egyszerűen a szakszerűtlen alkalmazása illetve a sok tisztázatlan mellékhatás az ami nem tisztázott, nyilván nem fogják oda írni a tájékoztatóra, hogy a gyomrodat és a májadat fogják károsítani az adott fájdalomcsillapítók ami csak egyszerű fájdalomcsillapítók... Igen barátaim sajnos az a helyzet, hogy Magyarországon olyan szinten le vannak butítva az emberek főleg az eü területen, hogy az valami hihetetlen...
Nyugaton meg sem kérdőjelezik a természetes gyógymódok hatásosságát és inkább arra törekednek, hogy minél mellékhatás mentesebben és komfortosan érezze magát a beteg... Itt meg tele tömik gyógyszerrel a beteget és még betegebbé teszik, (igen ezt üzenem azoknak is akik a homeopátiát és a természetgyógyászatot kritizálják folyamat itt a gyk-n és mindenáron a gyógyszerekre esküsznek, bár sejtem, hogy miért...)
A kérdésem a következő...
Az orvos a betegért van vagy az orvosért van a beteg?
A lényeg a beteg gyógyulása.....
#2-esnek: Az akupunktúra nem hasznosabb a placebónál: [link]
"-Results: The results demonstrated no significant effect of treatment or period and no significant interaction between treatment and period for any outcome variable. No adverse effects were reported.
-Conclusion: Acupuncture of this type cannot be considered as a useful adjunct to therapy in patients with RA. Possible reasons why this is the case are discussed."
És egy másik: "More recently, two systematic reviews reported that despite some favorable results in active-controlled trials, conflicting evi- dence exists in placebo-controlled trials concerning the efficacy of acupuncture for RA."
forrás: [link]
Figyelj ide, nincs kedvem vitatkozni a másik pedig az hogy ha egyértelműen alá támasztották az akupunktúrának a fájdalomcsillapító hatását (ami kb 3-szor erősebb mint sok fájdalom csillapítók) és a WHO 108 betegség kezelésére tudományosan elfogadta az akupunktúrát nincs miről beszélni...
A WHO kiadott elemzése az akupunktúra hatékonyságáról amiben a placebontúli valós hatását is kimutatták...
És ez a rengeteg tudományos klinikai vizsgálati eredmény gyakorlatilag szembeköpi azt amit belinkeltél..
Nem beszélve arról hogy az elméleti háttere is tudományosan igazolt, amit az alábbi videók tanúsítanak a meridiánokról..
https://www.youtube.com/watch?v=QrZZy-J62J0
https://www.youtube.com/watch?v=B7R8Rn1bhew
Arról nem beszélve, hogy az MTA tudományosan elfogadta a Hagyományos Kínai Orvoslást.... :)
A Semmelweis Egyetemről nem beszélve..
A kérdésem a következő az, hogy mi értelme össze vissza hazudozni? :)
"total of 84 people"
Most ugye viccelsz 84 ember vizsgálata alapján döntötted el azt, hogy placebo az akupunktúra? De még ha placebo hatásra jutottak akkor is azt írják, hogy hatásos a fájdalomcsillapító hatása...
"Andrew Vickers, a New York-i Memorial Sloan-Kettering Rák Központ munkatársa kollégáival 29 korábbi tanulmányt nézett át, melyek Németországban, Spanyolországban, Svédországban, az Egyesült Államokban és Angliában készültek, összesen közel 18 000 beteg bevonásával."
Abban a tudományos cikkben, amit a Semmelweis oldaláról linkeltem be 18 ezer embert alkalmaztak a vizsgálati eredmény során, ami a placebontúli valós hatást kimutatta....
Te meg komolyan azzal a cikkel akarod összehasonlítani amit belinkeltél?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!