Mit tanácsoltok? Kezdek kétségbe esni.15/L (regény lent)

Kétségbe vagyok esve. Nagy reményekkel vártam a középiskolát, új hely, új tanárok, új osztálytársak. Reméltem lesz szerencsém hasonló osztályt kifogni mint általánosban. De nem. Amikor első nap beléptem a terembe senkire nem néztem rá, mégis egyből éreztem, hogy nem tartozok oda. Igazam is lett. Barátnőim 2-3 év alatt adtak nekem annyi bátorságot, bátorítást, barátságot, hogy ne teljesen visszahúzódó és mindig negatív legyek. Jól éreztem magam, a végére már szinte szerettem a bőrömben lenni. Erre most... Nagy hibát követtem el a mostani iskolámmal (egészségügyi). Nem nekem való, nincs célom vele, utálom. Utálok bejárni, minden reggel görccsel megyek be elegem van, bárcsak eltűnnék arccal és érzésekkel. Egészségügyihez képest kevesebb empátia szorult kb mindenkibe mint egy földimogyoróba. Néhány beszólástól 3 lánytól és a mindennapos számomra gyötrelemnek megélt napoktól a bátorságom és pozitivitásom mintha nem is lett volna. Újra szívem szerint eltűnnék csak. Olyanokat tettem ebben az évben amiket ha régen mondanak, hogy megteszek, kinevetem az illetőt. Többet hiányoztam első félévben mint egész évben összesen. Nemrég vagdostam a bal karomat. 3-4 éve növesztett hosszú majdnem derékig érő hajamat hirtelen felindulásból saját magam vágtam le úgy, hogy most a hátam közepéig ér (más téma, hogy szépen sikerült megcsinálnom). Felszedtem 5 kilót a folyamatos zabálásaimnak köszönhetően amiket azért tettem, hogy levezessem a feszültséget és arra z időre ne gondolkodjak semmin. Illetve jó párszor próbálkoztam hashajtó tablettával + telezabálással, hogy legyen bármilyen bajom és ne kelljen az orvosnak hazudni. Fáj a lelkiismeretem, hogy ezeket csinálom mert valamilyen szinten hazugság amikor a doktornőhöz megyek, de már inkább úgy vagyok félredobom csak ne kelljen bemennem.

Rajzolok, írok, olvasok. Mostanság a történeteimmel amik oly sokszor nyugtattak meg, a rajzaim, a terveim a történeteimhez, egyszerűen nem tudok egy mondatot sem írni, rajzolni sem úgy megy mostanság mint szokott.

Per pillanat azon szorongok mit kezdjek az egyik tantárgyammal. Akárhogy próbálom nem tudom megjegyezni, és őszintén szólva nem is akarom mert annyi értelme lenne a jövőmben mint a lázlap ismeretének. Semmi. Nekem ez sok.

Régen voltak problémák otthon. Azok megoldódtak mikor apám nevelőapja végre meghalt, nem kellett húgyban és sz rban dagonyáznunk, mindennap arra hazaérnem, hogy ezek a szagok terjengenek a lakásban és még sorolhatnám. Anyám már kiskorom óta mondhatni lelépett. Csak apám van, nevel több mint 10 éve egyedül. Hálás vagyok neki mindenért amit erején felül tett és tesz értem, de nem vagyunk ugyanolyanok. Máshogy látjuk a világot és még jó néhány dolgot. Amire én azt mondom nem vészes, vagy csak azt, hogy emberi hiba arra ő leordítja a fejemet + hegyi beszéd, emberi hibára azt mondja baromság, saját hülyesége. Szóval nem felhőtlen a viszonyunk annak ellenére, hogy szeretjük a másikat... Ebben a hónapban valamikor megyünk végre pályaválasztási tanácsadóhoz, utána reménykedek felvesznek valahova. De addig, hogy bírjam ki? Nem tagadom, hogy sokszor lusta dög vagyok, nem vagyok tökéletes, viszont a kitartásomnak és lelki erőmnek is megvannak a határaik mikor 7-8 órát kell egy helyen töltenem ahova utálok bejárni.