D vitamin helyett alternatív megoldás?
2 hónapig rendszeresen szedtem D vitamint, amitől sokkal jobban éreztem magam, nem voltam beteg egyszer sem. Így télen sokkal könnyebben megfázom, megbetegszem. Idén érettségizem és nem szeretnék betegeskedni. Nagyon könnyen elkapok mindenféle nyavalyát. Lakótársakkal élek, középiskolás vagyok, nincs pénzem vitaminra és ha megbetegszem gyógyszerre sem lesz, ami drágább, mint a vitamin. Tudnátok nekem valamilyen alternatív megoldást D vitamin pótolására?
18/F
Az a baj, hogy most télen kevés a napsütés, pedig azzal lehetne vitamint termelni, illetve a hideg miatt is kevés testrész maradhat szabadon.
Főként állati eredetű élelmiszerek tartalmazzák, illetve a gombák. Tejjel, tejtermékekkel hogy állsz?
Halak közül hering, tonhal, harcsa, sügér, ponty, csuka, compó, pisztráng, lazac és angolna.
Alaszkai lazac max Alaszkában van.
A tenyésztett lazacok is meg a nyílt óceánból kifogottak is szinte vesélyes hulladéknak minősülnek, annyi bennük a kemikália.
Egy ismerősöm van aki 2 évig heti kétszer járt szoliba 5-10 percre- fiú!!- s most rosszindulatú bőrrákkal rohangál a kórházba mert nem akar meghalni.
22 éves, szemlyi edző volt.
Tudom, nem mai a kerdes, de mindig aktualis szerintem.
D-vitamint háziorvos felirhat - novembertől márciusig mindenkinek kene szedni.
Vitamin D3 Fresenius 1000NE 90 szemes receptre kb. 400 Forint (ilyenkor az adagolas 1x2, különben csak 30 szemeset lehet felirni, az is kb 300.-; ugye 3 havi adagnál nem szabad tobbet, ha van mas kiszerelés).
Szolárium hatására NEM termel a bőr D-vitamint...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!