Lehetett enyhe STROKE-om?
Ma a munkahelyemen nem is tudom,nagyon furcsán éreztem magam:kicsit szédültem,rossz volt a közérzetem,kiesett egy bizonyos rész a látószögemből(nem teljesen,csak ha valamire hirtelen ránéztem,akkor furán láttam,de ha ráfókuszáltam utána jó lett).De ami még durvább volt az az volt,hogy nem találtam a szavakat,összekevertem a szavakban a betűket stb. Körülbelül fél óráig tartott utána pedig fájt a szemhéjam.
bocsánat,ha kesze-kuszán fogalmaztam,remélem érthető.
köszönöm előre is a válaszokat!
Hú ez nagyon annak hangzik
Menj mielőbb orvoshoz
Egyébként nem enyhe; ilyen a stroke.
Nagymamámnál alig lehetett bármit észlelni, amit leírtál, annak a tizedét talán, mégis nagy területen elhalt az agya, drámaian megváltozott a viselkedése néhány hét múlva, és másfél éven belül meghalt.
Lehet, igen, de más oka is lehet.
Amit átéltél az elég súlyos annyira, hogy orvossal beszéld meg, minél hamarabb lehetőleg.
Esetleg pánikroham is lehet.
Egyébként az agyi keringási zavaroknak van egy enyhébb, gyorsan múló formája, rövidítése: TIA.
Ez pár perc, max egy-két óra lehet és utólag nem lehet kimutatni semmilyen károsodást, de azért óvatosnak kell lenni, mert akár az igazi stoke előjele is lehet.
5: Hú, ezt nem tudtam. Köszi.
Szakmabeli vagy, vagy személyes élmény miatt tudod?
Nem vagyok orvos, csak gyógyszertári asszisztens, de egyrészt érdekelnek az ilyen témák, másrészt nekem is voltak már hasonló rosszulléteim, amikről máig nem derült ki, hogy a depressziómra néha nem megfeleően szedett gyógyszerek okozták, vagy pánikroham, vagy keringési zavarok. Erre irányuló kivizsgálások nem is történtek.
Sajnos, az az igazság, hogy akinek pszichés problémái vannak, az orvosok hajlamosak mindent arra ráfogni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!