Nem tudok elég komoly lenni?

18 éves lány vagyok, most végeztem a középiskolával.

Mindenki mosolygós, bolondos viselkedésűnek ismert meg engem és nagyjából ez a kép maradt meg rólam. Szeretek embereket nevettetni (persze azért nem esem túlzásokba), ami szinte olyan erővel tud feltölteni, hogyha velem együtt tud valaki nevetni. Nem abba a kategóriába tartozom, aki vicceket mesél, hanem amit mondok azon tudnak mosolyogni vagy röhögni éppen. Szóval magamtól jönnek ezek.

Testalkatilag alacsony és vékony vagyok (ami miatt szapulni szoktak), hajam pedig szőkésbarna (kifejezetten ezt a szót használom mert-). Általában ha zagyvaságot csinálok, akkor már jön az a bizonyos "szőőke", amit nagyon nem szeretek.

Sokszor sajnos a természetem miatt kerülök nehéz helyzetbe, amivel nehezen tudok lelkileg megbirkózni. Nehezen tudok megnyílni, ha igen akkor viszont nagyon. Nehezen tudom kifejezni a gondolataimat, amit olykor nem tudnak értelmezni az emberek.

A suliban pl. egyszer volt "legjobb barátnőm", aki viszont átvert engem és minden egymással megosztott titkot facebookon kezdett posztolni, az én oldalamon. Fájt ez, de ezek szerint naiv voltam. Igazából olyan mindenkivel jóban, de sehogy típus voltam. Egyszer magam, egyszer egy társaságba ahol akkor sem éreztem, hogy oda való lennék. Kicsit más felfogásúbbnak tartottam magam.

Anyu az a típus, aki még 18 évesen is nehezen tud elengedni. "9-re itthon legyél", ugye a sok TV meg az itteni környék meg egyebek miatt feljött az a paranoia, hogy most már alig lehet kilépni az utcára. A barátommal távkapcsolatban élek, határ közelében lakik. Vita lett abból, hogy most nyáron elmehetek-e hozzá 1!! napra, 6+ óra út oda, és vissza hajnali 1-re. Hulla voltam, de a párom is.

Október fele szeretnék ismét kimenni hozzá, de neki nincs már pénze visszahozni, nekem pedig van kedvezményem, amivel szinte havonta 1x eltudnék menni hozzá. Attól félek, megint az ott alvás miatt nem engedne anya. Mert az előző találkozónál kifejezetten az ott alvás miatt nem engedte. De ugye ami éjszaka nem, de fényes nappal ugyanúgy...

Talán meg kéne változnom? Hogy tudnék úgy megkomolyodni, hogy ne gyötörjem magam ezeken? Nem sajnáltatni akarom magamat, csupán tanácsra vágyom.