Nyakfájdalom. Mitől lehet és mit tudok tenni ellene? Illetve szédülés nyakkörzés után.
Figyelt kérdés
A probléma tehát a következő. Az úgymond nyakkörzést szoktam alkalmazni ha észreveszem a fájdalmat,de egy kőrzés után beszédülök. Ez mitől lehet. Ha már lehajolok és a fejem lentebb van szintén. Nem tudom mi lehet a baj. A másik, hogy derékmagasságú szalagnál dolgozom ahol lefelé kell nézni, mert talán ez lehet a baj, annál a problémánál, hogy mikor mozdítom napközben bármerre a fejem, hirtelen, mintha be akarna (akadni)és tompa fájdalom kíséri. van hogy nem bírom elfordítani a fejem mert akkor ez jelentkezik, a a nyak hátsó illetve mindkét oldalán, váltakozva, a mozdulattól függve. Nem az lenne a baj hogy ez megtörténik, hanem az hogy még csak 22 éves vagyok, tehát ezt egy kicsit korainak tartom az ilyen problémák jelentkezését. Valaki tud nekem erre valamilyen gyakorlatokat? vagy tanácsot adni, hogy mivel tudnám karbantartani, mert ugye a munkát nem hagyhatom ott, mert maga az nem nehéz, de a fej és testtartás nem épp a legmegfelelőbb ahogy tapasztalom. Nem gyógyszert szeretnék, csak valami trükköt hogy ezt tudjam ellensúlyozni. naponta számtalanszor felemelem a fejem, megmozgatom, felfelé nézek, hogy ne rontsam tovább. Valaki tud valamit?2013. júl. 30. 13:46
1/3 anonim válasza:
Teljes nyakkörzést nem szabad csinálni, az csak rontja az állapotod, csak lehajtod a fejed és jobbra-balra. Nekem ha nagyon fáj, akkor innen a netről végigcsinálom a nyaktornát és Inno Rheuma krémmel is bedürzsölöm.
Ha beírod a keresőbe, hogy nyaktorna, akkor többet is találsz, én ezt szoktam csinálni:
2/3 anonim válasza:
Nyakcsigolya probléma, amit talán ortopédián ki kell vizsgáltatni, azután valamit kezdeni vele.
3/3 A kérdező kommentje:
köszönöm. utánajárok mindkettőnek. Bár remélem hogy a nyakcsigolyámmal azért nincs probléma.
2013. júl. 31. 13:43
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!