Nem lesz ebből bajom (később)?

A helyzet az, hogy pánikbeteg vagyok - még mielőtt nekem esnétek, eszemben sincs magamat diagnosztizálni, rendesen elmentem orvoshoz, ez lett a "végeredmény". Ha a lkasszikus értelemben vett pánikroham épp nem is jön rám, rettentő paranoid tudok lenni, ha így kelek, akkor egész nap ilyen vagyok, példának inkább rágok egy fél csomag maradék ropit egész nap, minthogy lemenjek és vegyek egy rendes kenyeret, megfojt ami kint van, emberestül-autóstul-mindenestül. (Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem vagyok antiszoc, nem utálom az embereket, a világot, nem erről van szó).

Ha viszont egy ilyen napot kifogok, és mégis van valami teendőm kint, akkor muszáj becsapnom magam. Konkrétan elhitetem magammal, hogy színésznő vagyok, és bármit is érzek, semmi rossz nem történhet meg velem, hiszen olyat nem "írnak meg" nekem, de ha neadjisten lesz is valami rossz, az nem igazi.

Nem tudom, mennyire érthetően írtam ezt le, mindegy, megpróbáltam. Ami nemrég fordult meg a fejemben, az az, hogy ennek hosszútávon nem formál valamit bennem negatívan? Nem lesz az, hogy 5 év múlva majd átfutok a hatsávos úton, mert úgyse ütnek el, ha egyszer meg van rendezve...? Na, értitek.