Ha a párom csupán megszokásból krákog már gyerek kora óta szinte, azzal lehet kezdeni valamit?

Nehéz a megrögzött szokásokat elhagyni, pl. a dohányzás is egy megszokás.

Főleg ha gyerekkora óta van és nem is érdekli, nem zavarja, nincs ami motiválja,hogy abbahagyja.

Szerintem hozzá kell szoknod,vagy leülnöd vele, ha a párod elég kommunikatív és elmondani neki hogy ez téged mennyire zavar. Legalább megpróbáltad.

csatlakozom az előttem válaszolóhoz...párom miota ismerem,állandoan köhécselt reggelenként...ő aztmondta megszokás...elcibáltam orvoshoz,mégse normális...visszanött a mandulája,begyulladt évek óta,allergiája ezért volt,állandoan viszketett,egyebek...

nem árt orvossal megvizsgáltatni,pasikat néha kézen kell fogni,és akaratuk ellenére elcibálni,neki teszel jot

Ne ijedj meg, lehet fentieknél kevésbé súlyos magyarázata is, bemásolom neked:

Tourette-szindróma

Egy neuropszichiátriai betegség az ok, melynek legjellemzőbb tünete a tic (ejtsd: tikk). A tic ismétlődő, akaratlan és irányíthatatlan mozgást jelent. A tichez társuló, ugyancsak akaratlan, artikulált és artikulálatlan hangadás szintén jellegzetes tünete a Tourette-szindrómának, melyet elsőként egy tizenkilencedik századi francia neurológus, Georges Gilles de la Tourette írt le.

A motorikus tic általában 6-7 éves korban jelentkezik először pislogások, hunyorgások, arcrángások formájában, de már három éves gyerekeknél is megfigyelték. Az akaratlan hangadás - sziszegés, torokköszörülés, köhécselés, horkantás, sőt, olykor obszcén szavak ismételgetése - rendszerint később társul. Az akaratlan viselkedés naponta többszöri sorozatban mutatkozik. A tic-ek hetekre, hónapokra el is tűnhetnek, másoknál folyamatosan gondot okoznak, krónikussá válnak. Az esetek egy részében múló időszakról van szó.

A tünetek - szerencsére ritkán - valóban szélsőségesek is lehetnek. Az ilyen gyerekek saját testi épségüket is veszélybe sodorják. Mellkasukat, fejüket hatalmas erővel ütik, a falhoz verik.

A tic-ek jelentkezését az érintettek néha előre tudják, mivel csiklandós, szúrós, viszketős érzetük van, izmaik megfeszülnek, vagy ők maguk nyugtalanokká, feszültekké válnak.Szaporodó esetek?

Gyerekek, fiatalok, fiatal felnőttek küszködnek vele főként. Az esetek egyharmadában a jelenség felnőttkorra teljesen eltűnik. Három-négyszer annyi fiút, férfit érint, mint lányt. Gyakoriságát nehéz megmondani, de mintha szaporodnának az esetek. Megdöbbentő számot olvashatunk egy németországi vizsgálat alapján, miszerint ott minden nyolcadik általános iskolás korú gyereknél fel lehet fedezni valamilyen akaratlan izommozgást, vagyis több mint 10% érintett.Mégis miért?

Az okok egyelőre tisztázatlanok. A szakértők az agysejtek dopamin neurotranszmitter anyagcseréjének zavarára gyanakszanak, de a zavar a szerotonin, norepinefrin esetében is felmerül. Erre utal a hiperaktivitás - az érintett gyermekek 50-60%-ánál figyelemzavar és hiperaktivitás szindróma (ADHS) is diagnosztizálható -, és hogy izgatott állapotban, düh vagy öröm, meglepetés idején felerősödnek az akaratlan mozgások.

Nem csak a gyerekek, a felnőttek is nehezen tudják elképzelni, hogy az érintettek nem akarattal feltűnősködnek.

Feltehetően genetikai hajlam is közrejátszik, mert a kényszeres mozgások, kényszerbetegségek családi halmozódása is megfigyelhető.

A szakemberek minden esetben igyekeznek megnyugtatni a szülőket, hogy nem valamilyen mulasztásról vagy nevelési hibáról van szó.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy milyen neurotranszmitter-anyagcserezavar az, ami bizonyos szavakat előnyben részesít? A választ az orvosok egyelőre nem tudják.

Ez azonban nem ok arra, hogy ne próbáljunk meg segítséget keresni. Tudnunk kell, hogy a betegség nem nagyon ismert, sok orvos sem ismeri fel, a pedagógusok végképp keveset tudnak róla. A szülők gyermekpszichiáter szakembert keressenek fel.Tünet-eltüntetés

A tic a legtöbb esetben jól kezelhető, és járóbeteg-rendelés keretében megoldható, de ez természetesen függ a tic-ek erősségétől is.

Néhányan - ha csak rövid időre is -, de el tudják nyomni akaratlan mozgásaikat. Náluk a magatartáskontroll gyakorlásával jó eredményeket lehet elérni.

Magatartásterápiák, lazítótechnikák elsajátítása, koncentrációs tréning, továbbá gyógyszeres kezelés, neuroleptikumok adása lehet szükséges.

Igazából nincs rá megfelelő gyógyszer, ezért az orvosnak és betegnek a tünetek kívánatos csökkentése és a sajnálatos mellékhatások elkerülése között kell egyensúlyoznia. Általában olyan mértékig igyekeznek csökkenteni a tüneteket, hogy azok már elviselhető, könnyen kezelhető életvitelt tegyenek lehetővé. Tökéletes eltüntetésükre általában nem lehet számítani.