Furcsa ájulás. Lehet a stressztől?
Múlt pénteken ájultam el, itthon. Este, fürdés után éppen kezdtem szárítani a hajamat és hihetetlenül erős szédülést és fülzúgást éreztem. Akkor ájulhattam el, mert onnan nem emlékszem dolgokra. Nem tudom mennyi idő után térhettem magamhoz. Csak azt érzékeltem, hogy a földön vagyok és még meztelen voltam, mert mindig hajszárítás után szoktam fölvenni a pizsimet. Még mindig zúgott a fejem, és konkrétan nem hallottam semmit. Közben arra gondoltam hogy úristen mi történt, meg hol vagyok, meg olyanra gondoltam, hogy jézusom most megőrültem? Szóval ott voltam a földön. Egy idő után kicsit tisztult a fejem, és megpróbáltam fölállni. Nagyon szédültem még mindig de megkapaszkodtam a csapban. Ott álltam egy darabig, fogalmam sincs mennyi ideig, aztán éreztem, hogy már tisztul a fejem, akkor gyorsan magamra kaptam a pizsimet és fölmentem, egyenesen az ágyamba, nem szóltam senkinek. Valahogy elaludtam. Reggel azzal vártak hogy mit csináltam, mert az egész fürdőszoba fel volt dúlva. Elmondtam, hogy ez volt, mondta anya, hogy a fürdőszobai szekrény nem a helyén volt, a mosógépből meg ki volt esve egy ilyen kis fogantyú. Ezekre abszolút nem emlékszem hogy miért vagy hogy hogy történhetett, tényleg semmi. Persze szüleim is jól megijedtek, meg hogy nem ütöttem-e meg magam. Akkor néztem, és a vállamat jól bevertem, meg a lábam fájt, de amúgy más nem.
Utána hétvégén kb csak erre tudtam gondolni, hogy mi a fene volt ez, meg mitől lehetett, ilyenekre gondoltam hogy valami pszichés bajom van. Hétfőn voltunk a háziorvosnál, adott beutalót vérvételre, de tök negatív lett a vérvétel. Elmondtam neki, hogy más tüneteim is vannak egy ideje, heves szívdobogás, fölébredek éjszaka/nehezen alszom el, néha szédülök, gyengének érzem magam meg ilyen kedvetlennek, meg néha figyelmetlen vagyok, nem tudok koncentrálni. Azt mondta, hogy ezek alapján vashiánynak tűnik, és az ájulás is simán lehetett attól, de ugye a vérvételből meg kiderült, hogy nem az. Azt mondta, hogy akkor biztos benne, hogy stressz, érettségi előtt állok, ez normális. Próbáljak többet mozogni, egészségesebben enni, stb. Tényleg lehet, hogy csak ennyi? A stressz okozhat ájulást és ilyen tüneteket? Köszi előre is!
18/L
Én érettségi előtt voltam épp így. Tesi órán lépcsőztettek minket erősítés volt, és a lépcső tetején elájultam.
Éjjelente sokáig tanultam, reggel korán keltem, alig ettem, és hajtottam magam nagyon, na meg görcsöltem az érettségin... Kicsit menj el kikapcsolódni a barátaiddal, aludj 8 órát minimum! Egyél sok zöldséget, gyümölcsöt, kevés fehér húst,sportolj valamit, de csak lazán! A Magne B6-ot is ajánlom. Fel a fejjel :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!