Normális, hogy még csak mostanában kezdek kiborulni igazán? Késleltetett gyász lenne?

Kedves 10:06-os válaszadó:

Nincs mit! Én is köszönöm!

Igen, én is hasonlóan fogalmaztam meg az érzést... tényleg, mintha két hatalmas pofont kapna az ember!

Köszönöm! Nagyon sajnálom és Neked is erőt, kitartást kívánok!

10:08:

Nincs semmi baj! Értettem, hogy valószínűleg nekem szántad azokat a mondatokat. Egybéként is érthető, hogy ilyen állapotban vagy:-(

De mérges vagyok... elment a net és elveszett, amit írtam!!! Fene...

11:07-es válaszadónak:

Fogadd őszinte részvétem!! Az előbb elég sokat írtam Neked, de elveszett, a netporbléma miatt.

Nagyon sajnálom, ami történt! Nálam inkább este van az, hogy kiborulok. Nappal még van, ami eltereljen, de este mindig elkap a sírás:/ Mostanában, hogy felfogtam, ami történt, nappal is fojtogat és alig tudom legyűrni, hogy azért az utcán, meg a suliban ne jöjjön rám. Gyógyszert én is szedek, bár nem antidepresszánst. Pszichológushoz is járok. Gyertya nálunk is ég mindig. Én hívő vagyok és én sem ítélek el senkit azért, mert hisz, vagy nem hisz. Ha nem hisz, sajnálom, de nem ítélkezem. Nálam nincs kosz ugyan, de zűrzavar az van. Kitűnően tükrözi a lelkiállapotomat a szobám:/ Néha én is nekiállok, hogy "most elpakolok", de sosem jutok a végére. Elteszek egy-két dolgot, aztán rámjön, hogy nincs kedvem semmihez és hagyom is a fenébe az egészet.

Ha valamit kihagytam, bocs, de szét vagyok én is esve.

Sok erőt és kitartást!

Szia!

Én is köszönöm!

Értem... gyanítom, hogy sajnos ez még sokáig így lesz. Mondom, a Barátnőm is 2 éve már, hogy elment, mégis ugyanúgy fáj, mint a legelső napon!

Igen, mondják, hogy a sírás segít. Én sokszor visszafogtam, de mióta teljesen kitisztult bennem az egész és felfogtam, hogy mi történt, egyszerűen nem bírom visszafogni, ha jön. Itthon még nem baj, de pl. utcán, vagy suliban nagyon kell erőlködnöm. Volt már, hogy én is berohantam a wc-be, hogy ha ki is jön, ne lássák. Végül vissza tudtam fogni, de iszonyat nehéz volt! Egyik tesi órán viszont kijött... Nagyon égőnek éreztem, pedig senki nem nevetett, a tanárom is tök megértő volt, de villámgyorsan abbahagytam, illetve igyekeztem. Igen, velem is volt, hogy az utcán eleredtek a könnyeim, de én is inkább elrejtettem. Mikor itthon elkap, nem szoktam rásegíteni tudatosan, de van, hogy valami külső tényező rásegít. Pl. egy zene, vagy pl. Hugom megölel, mert látja, hogy szomorú vagyok.

Igen, tudom, hogy vannak siratóasszonyok. Velem nem az volt, hogy nem mertem, hanem egyszerűen nem is tudtam sírni. Szinte fel sem fogtam, hogy mi történik. Ez nagyon sokáig így volt. Mikor meghalt Anyu, akkor hazaérve a kórházból mindenki kiborult, akkor tényleg kijött minden fájdalom belőlem is, de azóta nem sikerült neki, csak belülről emésztett. A napokban fogtam fel teljesen és akkor tényleg nagyon kiborultam, még jó, hogy itthon ért el és jó, hogy egyedül, mert az biztos, hogy mégjobban elkeseredett volna Apu is, Hugom is, hogyha abban az állapotban látnak.

Amúgy megértelek, hogy nem mertél sírni/zokogni a temetésen. Mondják, hogy nem szégyen, de az ember mégsem tud annyira megnyílni, ha sokan vannak. Illetve van, aki meg tud, de nem sokan szerintem. Én is csak egyedül merem elengedni magam ilyen téren, mondjuk, ebben az is közrejátszik, hogy a Hugomat meg akarom védeni attól, hogy abban az állapotban lásson mégegyszer:/ Elég volt Neki egyszer, az is nagyon kiborította.

Arra gondoltam, persze, hogyha szeretnéd és nem veszed tolakodásnak, hogy ha segít, beszélgethetünk privátban is. Úgy mégiscsak jobb lenne szerintem. Ez csak egy ötlet, tényleg ne vedd tolakodásnak! ...csak segíteni szeretnék, legalább annyival, hogy meghallgatlak, mert látom, hogy Te is nagyon mélyen vagy, ami a bánatot illeti:-(

Nem haragszom, ha nem szeretnéd, ha viszont elfogadod, szívesen megpróbálok segíteni, legalább pár jó szóval, mert tudom sajnos, hogy min mész át... és tudom, hogy ilyenkor jólesik, ha valaki a kezét nyújtja!

Vigyázz Magadra!