Iskolai feladathoz kéne, a szokásaitokkal kapcsolatban?
Sziasztok! Olyanok válaszát várnám leginkább, akik nem esznek egyáltalán/sok húst (tehát vagy vegák, vagy az anyagi körülmények miatt nem tehetik meg, hogy sok húst egyenek, vagy szimplán nem szeretik a hús ízét, vagy nem hagyomány a környéken/családban sok húst enni, stb.)
1. Volt-e már valami orvosi probléma abból, hogy nem ettetek sok húst? (fehérjehiányos állapot, stb.)
2. Milyen a testalkatotok?
3. Hány alkalommal, és mekkora mennyiségű tejterméket fogyasztotok egy nap? (akár szendvicsbe sajt, sőt, 1 pohár tej is számít!) Írjatok mennyiséget is, tehát: 1 pohár kefir/joghurt, 2 db kockasajt, 1 pohár - 2,5 dl - tej, stb.
4. Foglalkoztok-e azzal, mennyi proteint visztek be a szervezetetekbe? (erre sztem főleg a vegák tudnak válaszolni.)
1. Azt hiszem sosem volt ebből probléma.
2. Vékony a testalkatom
3. Nem szoktam túlzásba vinni. Ha eszek, akkor egyszer egy kocka sajtot. Vagy túrórudit. Pohár tejet régen ittam.
4. Nem. Amit találok azt szoktam enni. :D
18L
Én nem vagyok vega, egyszerűen csak nem szeretem a húst, egyedül a csirkemellet eszem meg. Ha ez így jó válaszolok a kérdéseidre.
1. Volt egyszer vashiányom, amit gyógyszerrel kellett pótolni, de nem tudom ennek van-e köze a hús nélkülözéshez.
2. Vékony vagyok.
3. Laktózérzékeny vagyok, tejet nem bírom, sajtot nem nagyon szeretem, laktózmentes tejet iszom, mert a tejet szeretem.
4. Nem.
23L
Vega voltam köbö 8 éven át. Jelenleg eszem húst.
1.Arra felelősséggel nem tudok válaszolni, hogy a vegaság mit OKOZOTT, és mit nem. Enyhén vérszegény voltam, és sok rossz fogam volt. Amióta újra bűnözök egyik probléma sem áll fenn, persze ami késik, az nem vonat.
2. Sovány, de ez gyerekkorom óta fennáll. Az elmúlt években viszont hízom.
3. Amíg vega voltam. 2-3 deci tej. Kb. 10 dkg trappsita sajt. Ez ma is megvan+husival.
4. Nem. Sem akkor, sem ma nem méricskélem az étrendemet.
énm amióta csak visszaemlékszem magamra nem ettem húst (most 19 vagyok) pl ilyen ünnepekkor rántott hús helyett mindig valami rántott zöldség vagy sajt vagy hasonlók voltak nekem
Eddig nem volt semmiféle orvosi problémám,egyszer volt egy kis minimális vashiányom, de szedtem rá vasat és azóta évek óta nincsen, szóval nem hiszem hogy attól volt.
2. van egy kis feleslegem de ez szerintem a kevés mozgás miatt van :S
3.majdnem napi szinten iszok tejet(van hogy két-három pohárral is, nagyon szeretem :$) néha eszek joghurtot és sajtot, de nem jellemző
4-Én személy szerint nem foglalkozom vele hogy mennyit viszek be a szervezetembe, azt vesszük amire épp futja,é s mostanában ilyen extrákra mint pl sajt és hasonlók nem futja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!