Ebből az élethelyzetből mennyire van kiút? Mennyire van értelme reménykedni a pozitív folytatásban?

Üdvözlök mindenkit, és azt szeretném kérni, hogy a válaszok ne menjenek el személyeskedő-sértegető vonalon, egyrészt értelmetlen, mert én súlyosabb sértésekkel illetem magam, mint bármelyikőtök tenné, másrészt vegyük úgy, hogy az összes sértés elhangzott, én pedig rosszul éreztem magam tőle (vagyis még rosszabbul). Privátban persze jöhetnek a "Dögölj meg!" jellegű levelek.

Azt szeretném megkérdezni, hogy véleményeteket szerint van-e kiút abból az életből amit jelenleg élek, illetve milyen úton kellene elindulni ehhez, vagy esetleg adjam fel és igyekezzek minél hamarabb megdögleni.

1.Egészségügyi gondok

Az első és legnagyobb gond a depresszió, az összes többi ennek folyamánya vagy következménye. Ez nagyon régóta velem van, hosszabb ideig együtt tudtam élni vele, aztán egyre inkább nem. Mára szinte teljesen kikezdett, az orvos által random felírogatott antidepresszánsok nem érnek semmit, "fizetős" orvosra pedig se pénzem, se lehetőségem nincs (a legközelebbi elérhető orvos 40 kilométerre rendel, ami utazási költségekben és időben is ellehetetleníti).

Alvási problémák a következő. Az ebből kialakult altatófüggőség még komolyabb gond, különösen, hogy ez az egyetlen "kellemes" dolog az életemben, este az a kis időszak ami az altató és az alvás között van, felér egy álommal. Hirtelen nem emlékszem a problémáimra, az ételeknek íze lesz és nem hamu. Tudok nevetni egy blőd rajzfilmen, és úgy érzem, hogy "valaki szeret", olyan módon, hogy az biztonságot ad. Ez valami kegyetlenül hiányzott az életemből, és míg mások általában magányosként a szexualitást vagy a szerelmet hiányolják - én leginkább ezt a biztonságot, törődést szeretném. Még éjjel is úgy alszom, hogy egy cica-alakú-párnát ölelek (szentimentális, igen), vagy elképzelem, ahogyan egy tőlem nagyobb-erősebb-szélesebb dologhoz kucorodom. Ez kellemes érzés, sírva alszom el. Vagy mint akit fejbe-vágtak az altató(k) miatt. Amikor épp elfogy, olyankor csak minden második nap alszom.

Fizikai téren a súlyproblémáim adják a gondokat, sokszor érzem azt, hogy a szívem felrobban, alig tudok menni (a 2 utcányira lévő bolt is kihívás, a város túlfelére átmenni pedig ténylegesen egy maratont ér, ha végigcsinálom leülés-pihenő nélkül, olyankor meg is veregetem a saját vállam, amikor kipurcanva hazaérek). Kerülöm a durvább ételeket (sajnos a legrosszabb amit eszem az az esti puding - altatózva, ritka undorító módon ujjal elfogyasztva, mikróban melegítve, hogy még édesebb legyen) és a kóla olyankor, amikor nem aludtam, hogy ne érezzem magam még szarabbul (a kávé szétcseszi a gyomromat, a tea vízhajtó és így is rengeteget pisilek). Vérnyomáscsökkentőt is szedek. Vannak napok amikor teljesen jól sikerül az étkezés - keserves módon - de hiába jön össze 1-2 hét kombó, sem jobban nem érzem magam, se ne fogyok, max stagnálás vagy további hízás következik. Nem élek túl még egy nyarat, ez bizonyos, tavaly is többször voltak olyan jelek, hogy "nem biztos, hogy megérem az őszt".

A gond az, hogy nem is feltétlen bánnám. Sokszor gondolkodom öngyilkossági módszereken (altató főleg, vegyítené a kellemes elalvás és a halál kombinációját), esetleg méreg vagy szívinfarktus. Még egy nyarat nem. Félek a nyártól, jobban mint a haláltól, gyűlölöm minden pillanatát, és azt hogy nem lehet "elmenekülni" előle.

Munkahelyi gondok: A munkahelyem megszűnt. Nem volt rossz hely, bár szarul fizetett, de fix volt és laza. Aztán egy idő után csak fix volt, laza már nem, végül fix sem. Mint kiderült azóta kb. majdnem mindenkit kirúgtak a maradék pedig azt kívánja, bárcsak ők is repültek volna, mert ez egy kínlódás lett. Nagyszerű! A gond az, hogy nem tudom lesz-e másik valaha is (szakmáimban sosem dolgoztam és 2-3 év tapasztalatot kérnek, az álló munkák kiesnek, mert 30 percet nem tudok állni, nemhogy 8 órát, a maradék pedig összesen 8 lehetőséget tesz ki amiből talán 4 az aminek megfelelek, ezekre el is küldtem a jelentkezéseket, de semmi reakció, több hete már. Kezdem feladni. Nem tudom mi lesz ennek a vége, az albérlet fizetése egyre nehezebb (bár májusig talán menni fog, igaz már adósságokkal, amiket sosem fogok visszafizetni), rosszabb esetben hazaköltözöm az anyám házába, de nem akarok a terhére lenni. Meg testvérem is ott él, szóval nem lenne egyszerű. Visszalépés is lenne, sosem tudnék még egyszer eljönni, ráadásul falu, ott még ennyi munka sincs, mint itt.

A gond az még, hogy egyre elhanyagoltabb a lakásom, egyre nehezebben csinálok meg bármit is (könnyebb fáradás, "van ennek értelme?" kérdések), időnként nekiesek és 1-1 helyiség "patika" utána - amennyire tudom persze, mert van amit az alkatom miatt el sem érek, csak vaktában megpróbálom tisztítani) és kezdem magam egy kábszeres szintjén érezni, megvagyok a fos halrudakkal meg konzerv lencsefőzelékkel ebédre (úgyis szar íze van mindennek), egyedül az esti liter tej - tonhalpástétom - puding kombó ami még kellemes, meg időnként a pilóta keksz, de olyankor egész csomag elfogy. Ha épp eljutok a helyi nepper-boltba (kínaiak vagy ehhez hasonlóak, minden féláron van náluk) akkor Pringles.

Az esték a legrosszabbak. Amint begyógyszerezem magam, elmúlik, de előtte már órákkal jön egy feszültség-érzés, ami nem tudom, hogy elvonási tünetnek számít-e, vagy csak depresszió, amivel nem tudok mit kezdeni. De kegyetlen, az tuti. Főleg, ha aludni sem tudok, olyankor még valami pokoli mértékű. Másnap elalszom véletlenszerűen, hiába ordít a háttérben a Mekk Mester vagy valami egyéb baromság, amit azért tettem be, hogy ne aludjak el. Aztán arra ébredek, hogy a gépem megint kikapcsolt, szerencsére nem aludtam sokat, csak 20 percet. Olyankor éjjel összejön a 12-14 óra.

Álmaim a szörnyű rémálmoktól ahol kivégeznek, megölnek, drogosnak kezelnek - egészen a nagyon szép álmokig terjed, ahol átéltem már a világ végét szimbolizáló utolsó összecsapást, szeretkezést egy kitalált személlyel, aki csak az álmaimban él, meg egy amolyan "kucorodós" vágyálom, a biztonság érzetével.

Ismerőseim száma alacsony, anyám meg testvérem akik számítanak, apám egy végletekig gonosz ember, aki céltáblának használt gyerekként meg napi 20 sört megivott + kísérő, ráadásul elnyomó személy, szóval nem kérek belőle, mai napig gonoszkodik. Nagyapáim meghaltak, nagyanyáim megőrültek a koruk miatt (egyikük súlyosan, félek, hogy örököltem a paranoid skizofréniát, a "paranoid" már most játszik). Egyetlen barátom van - online - aki nagyon sokat jelent nekem, ezért is nem panaszkodom neki, mert nem szeretném elveszíteni. Az utolsó barátom, olyan értelemben is, ha elveszítem nem lesz már lehetőségem újat találni. Nem is menne. Ráadásul ő is egy kivételes személy.

Fórumokon aktív vagyok, próbálok életben maradni. A depressziómat igyekszem kiírni egy novellában egy öngyilkos emberről akinek rossz élete van és nem illik sehová (részben saját magam). 30 éves vén hülye leszek nemsokára, késő már újrakezdeni. Mit tudnék tenni? Merre kellene mennem? Mibe kapjak elsőnek? Fogyás és egészségesebb életmód? Gyógyszerekről leállás? Depresszióra kérni valami bika-erős cuccot és szarni a mellékhatásokra? Összehozni valami alibi-munkát? Hazamenni és társaságban lenni a két szeretett rokonommal, teljesen alárendelve magam nekik, mert "nekem nagyobb szükségem van rájuk, mint nekik rám" (minden értelemben). A gyomrom is rendetlenkedik, sokszor hányok. Hasmenésem is van, de nem élem meg annak, mert mindig "szilárd" a végeremény, csak ötször annyi, mint egy normális ember esetében. Vizelet szintén.

A hobbijaim többsége már nem érdekel, vagy nincs rá pénzem, a gépemet "tisztítom" meg a házban igyekszem egy végső rendet csinálni, hogy ne másoknak kelljen majd. Félek, hogy anyám agya eldurran egyszer, hogy nem találok másik munkát vagy valami leírhatatlan élethelyzetbe kerülök.

Inni nem iszok (gyomrom miatt sem tudnék + nem szeretem az ízét + apám egy gonosz alkoholista, ezt elkerülném), cigi és drogok sincsenek, csak a gyógyszer. Emellett néha nagyon megnövekszik a libidóm és olyankor annak egy nagyon kellemes betetőzése lesz, különösen olyan napok után, amikor kicsit "meglódul a gyógyszeres doboz" és nem emlékszem az estére, bizarr dolgokat csinálok, felvételeket készítek arról, ahogy értelmetlenül előadom, hogy ijesztő az árnyék a falon meg próbálom dokumentálni hogy mennyire jól érzem magam. Nem sikerül. Érdekesség, hogy a hajam egyre kócosabb (nem tudom mitől, de érdekes, hogy velem együtt épül le), karikák a szemem alatt is növekednek, ha nem lennék dagadt, akkor egy drogos hatását is kelthetném, ami ijesztő. Ráadásul titkolom mindenki előtt a bajokat, a gyógyszereket okosan kijátszva íratom fel 4 különböző személlyel, 4 különböző patikában kiváltva, lehetőleg úgy, hogy másik patikus legyen. Emellett van, hogy citromfűteával és algozone-al támogatom meg az altatót. Teljesen elringat. Megszűnik az a szörnyű merevség, félelem, rettegés, fóbia ami amúgy ural. A napok meg elrohannak. 15:05 van, annak ellenére, hogy olyan mintha most lett volna 8 óra, amikor felkeltem. Hová lett az idő? Miért nem haladok semmivel? Boltba kell mennem, de kihívás lesz, wc és gyaloglás téren is, busszal megyek odafelé és hazafelé igyekszem 0 pihenőt tartani. De van amikor 3 is összejön, főleg ha melegebb az idő.

...félek a jövőtől. Vagy annak hiányától. Kilátástalan az életem, úgy érzem.