Szorongás nélkül élet?

1 éve vagyok pánik beteg.

Ha nekem egyszer valaki azt mondta volna pánikbeteg leszek szerintem kiröhögtem volna.. de azòta minden nap szenvedés, és egyre nehezebben bírom. Minden nap a küzdelemről szòl és a reményről hogy egyszer hátha én is újra normális életet élhetek.

Mindig vidám,pozitív lány voltam. Aztán egy évvel ezelőtt a semmiből egyszer csak az ágyba fekve elkapott egy nagyon erős pánikroham amiről akkor még nem tudtam hogy pánikroham. Ezután jöttek természetesen a szokásos orvosi kivizsgálások, ekg, vérvétel.. minden rendben volt.

Elmentem egy pszichiáterhez mert éreztem hogy nem bírom tovább gyògyszer kell. Kezdetben Xanaxot kaptam 0,25-öst. Ezt csak akkor szedtem ha rosszul voltam. De mivel nem szerettem volna rászokni kaptam antidepresszánst is. Amitől még rosszabbul lettem, annyira erős pánikrohamot éltem át hogy azt hittem megőrülök. (Pedig csak fél szemet vettem be belőlle) ekkor eldöntöttem többet nem akarok gyògyszert szedni megakarok gyògyulni nélküle. Eljártam pszichològushoz, kezdtem jobban érezni magam kevesebbszer lett pánikrohamom de persze a félelem, szorongás valahol mindig ott lapult bennem hogy milessz ha újra jön a roham?...

Majd eltelt egy év és újra jelentkezett de már sokkal erőssebb formában, azt hittem legyőztem és már nem fog visszatérni de tévedtem.

Vonaton utazáskor kapott el egy újjabb rosszul lét, heves szívdobogás , halálfélelem.

Azòta nem igazán merek vonattal utazni legalábbis olyan vonattal ami zárt. Ezekre az újabb típusú vonatokra gondolok amiken nem lehet kinyitni az ablakot. Munkahelyemen liftel kell gyakran közlekedni de azt is elkerülöm amikor tehetem, persze ez nem mindig jön össze.

Állandò szorongásban élek, attòl félek milessz ha megbolondulok? Néha már olyan mintha egy álom világba élnék mintha nem is önmagam lennék. Gondolom ezt a szorongás/pánik teszi velem.

Még mindig pròbálok kitartani és gyògyszerek nélkül élni de egyre többször kell a xanax hogy legalább munkába betudjak járni és normálisan érezzem magam még ha csak egy kis időre is.

Viszont ma már kértem időpontot pszichològushoz, és pszichiáterhez is.

Abban szeretném kérni a tanácsotokat, véleményeteket hogy aki járt hasonlò cipőben megosztaná velem a történetét?

Kinek hogy sikerült legyőznie ezt a betegséget?

Más is érezte úgy hogy már nincs kiút ebből?

Valòban nehéz elkezdeni/abbahagyni az antidepresszáns szedését?

Üzenetben is szívesen beszélgetek sorstársakkal ha esetleg valakinek lenne kedve.

Köszönöm ha elolvastad!

25/L