Aki koronavírus, egyből tudta hogy az?
Figyelt kérdés
Mármint amikor jöttek elő a tünetek, mivel azt mondják, hogy majd úgyis érezni fogod stb. Engem az influenza órák alatt ledönt, a kovid is ilyen?2021. ápr. 1. 12:48
1/21 anonim válasza:
Én egyből tudtam mert sosem döntött le így a lábamról a sima influenza meg szaglásom sem volt már első nap,pedig nem volt bedugulva az orrom. És folyton lázas voltam.
Köhögéssel kezdődött,másnap már nem tudtam felállni
2/21 anonim válasza:
Engem is órák alatt ledöntött, és biztos ugyan nem voltam benne, de erősen sejtettem. Nem azért, mert olyan hú de más lett volna, mint egy normál influenza, hanem inkább azért, mert egyre több olyan emberrel találkoztam, akik mesélték, hogy nemrég estek túl rajta. Először csak olyan fura fáradtságot, levertséget éreztem, aztán mikor jött a fejfájás is, akkor tudtam, hogy nem lesz jó vége. Nagyjából 1-2 óra múlva már lázam is volt, rázott a hideg, meg folyt rólam a víz egyszerre.
3/21 A kérdező kommentje:
Pl úgy értem, ha munka közben lettél volna rosszul akkor azért haza tudtál volna még menni? Meddig voltatok betegek?
2021. ápr. 1. 13:00
4/21 anonim válasza:
Nekem kb olyan volt mint egy rosszabb megfázás. Sose teszteltek, de 100%, hogy covid, mert a szüleim pozitívak és érintkeztünk. De azt hazudták az orvosnak, hogy már nem velük élek, hogy ha nem dőlök ki, engem ne zárjanak karanténba. Végül őket se zárták. Orvos és gyógyszer nélkül egx hét alatt kijöttem belőle. Ez idő alatt egyszer mentem ki vásárolni. Először házhoz rendelni akartam, de mindenhol 6-10 nap múlva vállalták volna a szállítást, de nékünk azonnal kellett a kaja. Én igyekeztem tartani a távolságot és önkiszolgáló kasszánál fizettem, de vásárlás közben többször a közelembe jöttek, így ha megfertőztem őket, sajnálom, én tartottam a távolságot, ők jöttek közel.
5/21 anonim válasza:
Én viszont nem sejtettem semmit. Reggel mikor felkeltem, egy picit fájdogált a fejem, de ilyen mindenkivel megesik, szóval mentem dolgozni. Semmi más tünetem nem volt. Pont aznap jöttek tesztelni a munkahelyemre, pozitív lett. El sem akartam hinni, de hát persze muszáj voltam. Karanténba kerültem, de 1 hétig kutya bajom nem volt csak az az enyhe fejfájás volt végig. Kertészkedtem, tornáztam, főztem, nagyon jól elvoltam otthon. Aztán másnap mikor felkeltem brutál rosszul voltam, na akkor már minden bajom volt. Láz, erős fejfájás, fáradtság stb.
6/21 anonim válasza:
1 vagyok. Nálam 5 nap volt gáz,utána egyre jobb csak fáradt voltam folyton. Munka közben lettem rosszul..illetve reggel már úgy indultam hogy valami nem volt jó. Délre már úgy köhögtem,hogy inkább hazamentem. Majd késő délután már ágyban voltam
7/21 A kérdező kommentje:
Szegény! Nem tudod hol kaphattad el?
2021. ápr. 1. 13:07
8/21 anonim válasza:
Én a szomszédomtol. Egész nap nem láttam, majd este szekrényt pakoltam és jött segíteni. Na másnap hallottam,hogy szarul volt egész előző nap..na mondom kössz
9/21 anonim válasza:
#2 vagyok, én kedd késő délután kezdtem érezni, épp a munka végén. Amikor indultam haza, akkor jöttem rá, hogy nem érzem igazán jól magam, de akkor még konkrét tünet nem volt. Nekem csak lázam volt, meg fejfájás, de nem köhögtem egyáltalán. Illatokat, ízt is érzetem.
10/21 A kérdező kommentje:
9-es, és másnaptól is csak lázad volt?
2021. ápr. 1. 13:20
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!