Évek óta nem változik a hangulatom, miért van ez?

Keresési eredmények

Internetes találatok

Szorongás - Informed.hu

www.informed.hu › eletmod › psych

23 éves férfi vagyok, nem aktívan dolgozó boncmester, végzős biológus hallgató. ... Sokszor érzem magam idegesnek, ingerültnek a munkahelyemen. Vannak ...

depresszió és hangulatzavarok | Mindennapi Pszichológia

mipszi.hu › problemak › depresszio-hangulatzavarok

Évek óta nem érzem magam teljesen rendben. ... 22 éves egyetemista lány vagyok, bár már rájöttem, nem a jelenlegi szakom ... Senkit nem érdekel, mi van velem ... arra, hogy valakiben (akár saját magamban) vagy valamiben kárt tegyek.

Önértékelési zavar vagy kisebbségi érzés Hogyan tanuljuk meg szeretni önmagunkat? Ajánlott cikkeink a témában:Válaszol a gyermekpszichológus - 2005. június A lélek halhatatlansága Fordított beszéd A vér titkai A szépség szimfóniája Betegségek a reinkarnációk tükrében 2. rész Vizualizáció Étvágytalanság ellen keserű anyagok Szervadományozás - igen vagy nem? Mindent a szerelemért! Még a sikeres embereket is gyakran gyötrik kisebbségi érzések. Ha az önértékelés hiánya nem válik tudatossá, hanem elnyomják és pótcselekvéssel kompenzálják, akkor gyakran jelentkeznek stressz okozta betegségek vagy szívinfarktus. A kisebbségi érzés azonban nem legyőzhetetlen sorscsapás, hanem felváltható egészséges öntudatossággal.

A kisebbségi komplexusban szenvedő emberek kevésbé élvezik az életet, környezetüket nemritkán fenyegetőként, embertársaikat ellenségként érzékelik. Érzelmi világukat a tehetetlenség, bűntudat, szorongás és rejtett agresszió határozhatja meg. Másfelől azonban a kisebbségi érzések természetes kísérői az énfejlődésnek egy fiatal emberi lény esetében, akinek először meg kell tanulnia világosan megkülönböztetni magát a szüleitől, és felfedezni saját lényének egyediségét. Az egészséges önértékelés segítségével észleljük és elfogadjuk önmagunkat anélkül, hogy szükségét éreznénk a másokkal való összehasonlításnak, illetve annak, hogy folyamatosan értékeljük önmagunkat és másokat. Félelem nélkül ismerjük fel érzéseink és hangulataink széles palettáját, elfogadjuk és átéljük, komolyan vesszük azokat mint saját lelkünk jelzéseit. Érzéseink észlelésén át értjük meg a szükségleteinket és saját lényünket, valamint élettörténetünket és a többi emberhez fűződő viszonyunkat. Az önértékelés négy pillére a következő: önelfogadás, önbizalom, kontakt- és kapcsolati képesség, pozitív szociális kapcsolatok. A rövid ideig tartó kisebbségi érzések természetesek, mindig szemben áll velük a felismerési és cselekvési szükséglet, ha hosszabb időre átvennék a főszerepet érzelmi világunkban és tartósan alaphangulattá válnának. Ahelyett, hogy éveken át tétlenül szenvednénk, elnyomnánk vagy pótcselekvésekkel kompenzálnánk azokat, fontos önmagunknak beismerni, hogy kisebbségi érzésekkel küzdünk, tudatosan szemügyre venni a helyzetet és egészséges önbizalmat felépíteni. Az elnyomott érzések miatt utat veszthetünkA kisebbségi érzések gyakran félelemből erednek, vagy olyan érzésekből, mint a bűntudat vagy a gyász. Ha ezeket a nemkívánatos érzéseket elnyomjuk, az egész érzelmi világunkat eltompítjuk, és hamarosan nehezünkre esik majd az érzéseinket felismerni. Ezzel nemcsak az elevenségünket veszítjük el, hanem belső irányérzékünket is. Mivel az érzések mindenekelőtt a test és a lélek üzenetei, ilyenkor bizonytalanná válunk saját döntéseinket illetően, elsősorban konfliktushelyzetben. Ez a bizonytalanság azután további szorongást és kisebbségi érzést vált ki. Az érzések helyes elrendezése céljából szükséges megértenünk, milyen forrásból táplálkoznak, ezzel gyakran sikerül megtörni a hatalmukat. A három legfontosabb forrás a következő: • Valamilyen jelenbeli, aktuális történés, például kudarc, kritika, visszautasítás vagy be nem teljesült várakozás negatív önértékeléssel.• Saját élettörténetünk: a gyerekkori élmények felerősítik az érzelmeket. Nemritkán ez magyarázza meg a heves, az adott helyzethez képest eltúlzott reakciót.• A szülők vagy más elődök elnyomott érzéseinek átvétele. A megmagyarázhatatlan kisebbségi érzések a gyerekkorban gyökerezhetnek. Tartósan megragadnak a lélekben, és bár gyakran áldozatul esnek az elfojtásnak, tudattalanul tovább élnek. A gyermeki lélek fogadásra van beállítva, bizalommal telt, gyakran és könnyen megsebezhető. A gyerek, szubjektív érzékelésének köszönhetően, mindenért felelősnek érzi magát, ami fájdalmas dolog a családjában történik. Ha például a szülők folyton veszekednek vagy el akarnak válni, ha a családban valaki megbetegszik vagy meghal, a gyerekek azt hiszik, erről ők tehetnek. Emiatt pedig az a meggyőződés alakul ki bennük, hogy jobb lenne, ha a világon se lennének. A gyerekek gyakran nem képesek feldolgozni ezeket az erőteljes érzelmi megrázkódtatásokat, és elnyomják azokat. Ezek az elnyomott érzések pedig egy hasonló érzelmi telítettségű aktuális esemény hatására újra a felszínre törhetnek és túlzásba vitt reakcióhoz vezethetnek. A gyerekek lelke felfogja a szülők elnyomott érzéseitA gyerekek átvehetik a szülők és az ősök kisebbségi érzéseit is. Különösen erősen érzik azokat az érzelmeket, amelyeket a szülők elnyomtak és saját gyerekkoruk óta elfojtva tartanak. Mivel a gyerek még nem fejlesztette ki a maga „lelki bőrét”, szűrés nélkül veszi át a szülők érzelmi energiáit, és ezek valósággal a hatalmukban tarthatják őt. Minél erősebben nyomják el a szülők a fájdalmas emóciókat, annál fokozottabban terjed ez át a gyerek lelkére, és ott blokkolja az én fejlődését. Sok gyerek öntudatlanul szolidaritást vállal egy olyan rokon kisebbségi érzésével, akit a saját szülei megvetnek vagy kirekesztenek – néha még akkor is, ha ezt az illetőt az életben nem látta. Főként a „szendvicsgyerekek” (akik középen állnak a testvérek sorában) hajlamosak öntudatlanul is azonosulni a szülők egy kirekesztett közeli rokonával, a család „fekete bárányával”. Az ilyen idegen érzéseket az emberek maguk is „démoniként” érzékelik, hiszen megmagyarázhatatlan, kiszámíthatatlan és uralhatatlan magatartást eredményezhetnek. Az olyan átvett érzések, amelyeknek nem ismerjük az eredetét, elbizonytalanítanak és kisebbségi érzést váltanak ki. Erre a helyzetre lehet példa annak az asszonynak az esete, aki úgy érezte, nem képes tartósan szeretni valakit, és ebből súlyos kisebbségi komplexusa fejlődött ki. Valahányszor beleszeretett egy férfiba, azt tapasztalta, az érzés néhány hónap elteltével tovatűnt. A magyarázat ebben az esetben nem a saját, hanem az édesapja gyerekkorában rejlett: az apa még csak csecsemő volt, amikor az ő apja elpusztult a háborúban. A kisfiú tehát kicsi korától kezdve hiába vágyódott az elérhetetlen apafigura után, és ezt az érzést később tovább adta a saját lányának is. A lány felnőve olyan magatartásmintát örökölt, hogy mindig az elérhetetlent akarja, és ha egy szerelme megkaphatóvá vált, iránta táplált érzései azonnal elillantak. Egy másik példa azé a férfié, aki szintén korán elveszítette az édesapját, és amikor másodszorra is lánya született, öngyilkossági gondolatok ébredtek benne. Felnőtt férfiként ugyanis az volt a legnagyobb vágya, hogy a szeretetét tovább adhassa a fiának, ily módon csillapítva a lelkében még mindig elevenen élő gyermekkori fájdalmat. Ebben az esetben az egyik szülő arra használja a gyerekét, aki önnön „belső gyermeki énjének” pótlékául szolgál, hogy saját korábbi élettörténetének egy problémáját oldja meg vele. A gyerek, akire ez a szeretet irányul, szenved e csere miatt. Úgy érzi, nem önálló lényként fogadják el, hanem valaki más pótlékaként, mintha másnak kellene lennie, mint aki a valóságban. Gyakran akkor találkozunk „kedvenc gyerekkel”, ha a szülő ily módon összecseréli saját valódi, hús-vér gyerekét önmaga gyerekkori énjével. Ezektől a kivételezett gyerekektől azután azt várnák el, hogy meggyógyítsák apjuk vagy anyjuk belső lelki sebeit. Ezért el kell rejteniük saját lényüket, és folyamatosan szerepet játszaniuk. Ebből pedig kisebbségi érzés fejlődik ki. A túlterheltség miatt csökken önmagunk érzékeléseA kisebbségi érzéseket azonban nemcsak a sérülés, hanem a lelki túlterheltség is előhívhatja. Szeretetteljes hozzáállásának és együttérzésének, valamint nyitott lényének köszönhetően egy gyerek szívesen kapható arra, hogy lelki támaszt nyújtson egy felnőttnek, ha az nem képes önmagáról gondoskodni, és más felnőttektől nem kap segítséget. Így lesz például a fiú partnerpótlék az elvált anya számára, vagy a lány gondoskodik szülőpótlékként a túlterhelt, egyedülálló anyáról. Ebben a szerepben a gyerek az együttérzés specialistájává válik. Ez azonban azt jelenti, hogy lelkileg sokkal többször lesz „házon kívül” és kevesebbet „otthon”, önmagánál. A saját lelke tehát ismeretlen tájék marad számára. Ilyenkor fejlődik ki a „segítő szindróma”, azzal a veszéllyel, hogy később kiégettség vagy kimerültségi depresszió lesz a következménye a tudattalan túlterheltségnek és a hiányos önérzékelésnek. Létezik sorsszerű vagy társadalmi okok miatt kialakult kisebbségi érzés, például fogyatékosok, természeti katasztrófa áldozatai, munkanélküliek esetében, illetve olyan embereknél, akik kénytelenek megvetett munkát végezni. Ebből nemritkán plusz társadalmi problémák adódnak, mint alkoholizmus, kíméletlen viselkedés az utakon, erőszakosság, intolerancia és agresszivitás a külföldiekkel és a munkanélküliekkel szemben. Hogy a kisebbségi érzést ne kelljen tudatosítaniuk, sokan pótcselekvésekkel helyettesítik. Ezek a következők lehetnek: • Rendkívüli erőfeszítésekkel fáradoznak az elismerés megszerzésén, azt a képletet követve, hogy önértékelés = teljesítmény x elismerés. De ugyanilyen eltúlzott lehet adakozókedvük (segítő és megmentő szerep) vagy lelkiismeretességük.• Magukat mások felé emelik büszkeséggel, arroganciával, hiúsággal, sztárallűrökkel, túlzott érzékenységgel, mindentudással, idegenek iránti ellenségeskedéssel, vallási türelmetlenséggel.• Igyekeznek másokon uralkodni, őket irányítani: hatalomvágy, bírvágy, kapzsiság, fukarság, féltékenység, dac, csökönyösség, erőszakosság.• Háromszögkapcsolatokba bonyolódnak önigazolásként.• Szenvedélybetegségek: alkohol, drogok, evészavarok. A kisebbségi érzés nem megváltoztathatatlanA legfontosabb, amit a szülők a gyereküknek adhatnak, az egészséges önértékelés. Ehhez a gyerekeket szeretetre méltó, önálló személyiségként kell elfogadniuk, akiknek ők maguk is jó példát mutatnak. Éppen ezért a szülőknek fel kell ismerniük saját kompenzációs mechanizmusaikat, amellyel kisebbségi érzéseiket palástolják, és nem szabad a gyereket saját presztízsszükségleteik kielégítésére használniuk. Ez nemcsak a saját lelküknek, hanem a gyerekük lelkének is javára válik. A gyerek számára nagyon fontos a szülők egészséges önszeretete, amely empátiával, együttérzéssel és kölcsönös tisztelettel párosul, különösen elvált párok esetében. Ha felismerik és megértik az okait, a kisebbségi érzés önmagunk hatékonyabb felfedezéséhez vezethet, és kiemeli az embereket áldozati szerepükből. A páciensek modern, integratív, ambuláns vagy kórházi pszichoterápia keretein belül tanulják meg felismerni régi, önértékelésüket károsító alapmeggyőződéseiket, és megtanulnak szembeszállni velük. Az imaginációs (utazás és kapcsolatfelvétel a belső gyermekkel) és figyelemerősítő gyakorlatok, meditáció és autogén tréning segítségével megszerezhetik lelki nyugalmukat és megtalálhatják belső csendességüket. Ezen túlmenően hasznos lehet a családállítás és a saját „részekkel” végzett munka, az úgynevezett belső családi konferencia. Ennek során a páciens megismeri komplex személyisége „belső csapatát”, megtanul ellentmondani a „belső kritikusnak”, felépíteni egy „jóindulatú belső kísérőt”, aki „ön-szülői szerepben” fair és gondoskodó módon kezeli a „sebzett, segítségre szoruló gyereket”. A páciens mindennapos gyógyító rituálét fejleszt ki, és az önmegismerő csoportokban szociális kompetenciát és érzelmi kommunikációt tanul. Így juthatunk egészséges önértékeléshezHa a kisebbségi érzés egyeduralkodóvá válik a lelkünkben és nagy terhet ró embertársainkhoz fűződő kapcsolatainkra, akkor a következő professzionális módszerek segítségével juthatunk egészséges önértékeléshez: • Gyászmunka: annak feldolgozása, ami gyerekként hiányzott. A fájdalom elfogadásával az ember eljut önnön énjéhez. El kell fogadnia, hogy a szülei saját megoldatlan problémáik miatt nem tudták azt adni neki, amire gyerekként szüksége volt.• Megtanulni önmagát megvédeni anélkül, hogy kemény lelki pajzs mögé húzódna vissza. Légzési és testérzékelési gyakorlatok segítségével a páciens megtanulja, hogyan határolja el magát jobban a többi embertől, hogyan oldja meg eredményesebben a konfliktusokat, hogyan birkózzon meg a csalódásokkal és hogyan mondjon nemet. • A családi történettel végzett munka, annak felismerése, hogy az illető saját szülei projekciójának volt az áldozata.• Elválni a (belső) szülőtől és annak problémáitól, és a saját sorsra figyelni. A páciens felismeri, hogy neki magának kell vállalnia a felelősséget lelki problémáiért és az élete értelmét kutató kérdésekért.• Letenni a problematikus gyerekszerepeket (segítő, partnerpótlék, szerető, bűnbak, megváltó, szülőpótlék stb.), a felelősséget visszaadni és felfedezni eredetiségünket, önnön érzelmeinket és saját helyünket a világban.• Megszabadulni a negatívan értékelt érzésektől, mivel elnyomásuk káros hatást gyakorol a belső orientációra. Tudatosan érzékelni az érzelmek erejét mint lelki jelzéseket, és konstruktív módon bánni velük.• Elbúcsúzni a halottaktól, pótolni a ki nem élt gyászt, beleegyezni az elhunytak sorsába.• A rokonsági rendszerben senkit ki nem rekeszteni, és együttérzéssel figyelni a sorsukat.• Megkeresni azokat az embereket, akikben megbízhatunk, hogy általuk kiegyensúlyozott kötődést építhessünk fel. Közben mi magunk is legyünk jó barátok: figyeljünk oda, vegyünk részt a másik életében, ne ítélkezzünk és ne terheljük túl a másikat. • Fokozzuk önmagunk észlelését, fejlesszük ki saját kreativitásunkat, tehetségünket és érdeklődési körünket. Olyan dolgokat csináljunk, amelyek örömet szereznek nekünk.• Ismerjük fel és győzzük le a pótcselekvéseket.• Keressünk spirituális utakat egészséges önértékelésünk fokozására, például meditáció útján.