. Valaki volt már hasonló helyzetben?

Vegzős vagyok, idén érettségizem. Megjelöltem azokat a szakokat amik tetszettek, olyan helyes ami tetszett. Nem vagyok buta lány, valószínűleg bekerülök államira. Csúnya sem vagyok, ezt én is látom, gyakran fel is figyelnek rám. Kevés barátom van, de azok igaziak. Nem vagyok egy szószónok, inkább csöndes és szorgalmas, mindig beosztom az időm, Sportolok. A családom kicsit szétzihált, apukámmal és a nagyobbik hugommal élek. Ők sokkal vidámabb típusak, apa büszke mindarra amit elért az életben, anyával még házasok de nem velünk él már. A hugom orvosnak készül. Egyszóval azért elég jónak mondható az életem vagyis annak tűnik, mégis valami bennem állandóan megtörik. Nagyon ránk nyomják az érettségi dolgot, minden barátom 1000el tanul, és nyilván én is komolyan veszem, de nem vagyok zseni, Apró dolgoktól is sírógörcsöm támad, pedig értelmük sincs. Enni nem tudok normálisan. Élem az életem úgy mint régen, de konkrétan úgyérzem magam mostanság egyre gyakrabban mint egy depressziós. Nem tudok enni, agresszív vagyok és arra gondolok mennyivel egyszerűbb lemne, ha elszublimálnék. Nem kéne senkinek az unott képemet néznie, nem érzem annyira hogy igazán fontos lennék bárki számára. Úgy érzem mindenki amúgy jól meg van. Tehernek érzem a létezésem. Nem ért egyébként nagy trauma. És nincs kapcsolatom. Szimplán csak ekkora a stressz rajtam? És semmi sem látok jœnak?

Tudom hosszú lett. Remelem nem a rinyálás meg a hisztizést szűritek csak ki belőle. Őszintén remélem valaki pár kedves szóval akár de mosolyt tud csalni az arcomra. Még keresem a megoldást én sem tudom a bajom pontosan. De ha valaki már érzett ilyet és tudja ez mitől volt pontosan megköszönöm. Mindent megköszönök. Azt is ha csak elolvastad.