Miért akar rákényszeriteni arra, hogy én is megfelelési kényzerben éljek?

Amíg csak egy gratulációról van szó, szerintem legyél nagyvonalú. Ha ehhez ajándék (anyagi teher) is kapcsolódik, akkor finoman mondd el a férjednek, hogy te nem tartod igazságosnak, hogy ők fordítva nem így viselkednek veletek.

Nézd a dolog jó oldalát: jólelkű ember a férjed. És ez érték! Ha nem élnek a szüleik, akkor nyilván még erősebben benne van, hogy a testvéreivel ilyen áron is törekszik a jó viszonyra.

Nyilván, ha durván átvernék pl. örökség ügyében, azt már semmiképp se kéne lenyelnie, de amit írtál, azt nem tartom vészesnek.

Sok oka lehet ennek, kívülállóként csak tippelgetni lehet olyanokat, mint pl. "biztos azért van, mert gyerekkorában csak akkor volt szeretet adva neki, akkor volt elfogadva, ha mindent jól csinált", "ha szeretetre méltó, jó gyermek volt, aki mindig minden pillanatban mindenkinek önzetlenül segít"...

Sok oka lehet még...

Van aki akkor érzi magát teljesnek, önértékelésén az dob, ha még karácsony este is segíteni megy a család mellől...

Semmi konkrétumot nem írsz, hogy lássuk, milyen súlyú kérdésekről van szó.

Ha valaki mindig felhív a születésnapomon, megköszönt telefonon, de én nem viszonzom ezt az ő születésnapján, az pl. illetlen dolog, de nem kell túllihegni.

Én teljesen átérzem a helyzetedet. Nálunk nagybátyám - apukám viszonya volt hasonló. Mi kb. 15 évig bírtuk, aztán megszakítottuk a kapcsolatot, mert apukám nem bírt nem udvarias és nagyvonalú lenni, aztán volt olyan, hogy nagybátyám elfelejtette, hogy több százezer forinttal tartozik nekünk és hiába szóltunk letagadta.

Én elkezdenék szívességeket kérni tőlük, hogy hátha úgy aktiválódik a helyzet. Vagy nemet mondanak és akkor kinyílik a párod szeme és talán ő is nemet mond, vagy rájönnek, hogy milyen viselkedést vártok tőlük és javul a helyzet.

Nekem az a tapasztalatom, hogy nálad sokkal önzőbb/önzetlenebb emberekkel nem lehet jó baráti viszonyt ápolni, mert az önzőbb kihasználja a másikat, ami feszültséget szül. Mi is azokkal a rokonokkal jövünk ki jobban, akik baromi udvariasak, mindig nagyon odafigyelnek rá, hogy jó legyen nekünk (így iszonyú sok energia megy el rá, hogy körbeudvariaskodunk, de legalább mindenki elégedetten távozik). Az önzőkkel nem tudunk jól kommunikálni és sorozatban megsértődnek a szüleim, majd inkább megszakítják a kapcsolatot, minthogy el kelljen viselni a "kihasználást", pl. hogy nem ajánlják fel soha, hogy beszállnak a 30 fős családi ebéd finanszírozásába vagy mindig csak kiszámított mennyiségű csirke van az asztalon de ha átjönnek hozzánk és nincs hat fajta speciális sajt, akkor már megjegyzéseket tesznek, vagy megmondják, hogy pontosan melyik legót vegyük meg (10 ezer forintért) a gyerekeknek, mi meg kapunk 2000 forintos könyv és bútorutolványokat, amik egy hónapon belül lejárnak.

Az én férjem dettó. Kivéve, hogy velem össze tud veszni, de a családjával szemben azt kell mondjam beszari. Persze értem honnan fakad egyébként ez a jaj nekik semmiért sem lehet szólni és ha szólnak ugrani kell... Az anyja egy lelkiterrorista mártír. A huga egy nárcisztikus. A nagymama fújja amit a szájába adnak.

Elmérgesedett a viszonyom a férjem családjával, mert folyton a hátam mögött fúrnak, ezt visszahallom vagy szemtől szemben vesznek semmibe. Férjem előtt kisangyalok (kivéve a huga, az telibe szarta eddig is, de annak sem lehetett nemet mondani, mert anyuka folyton csesztette, hogy de hát a hugod és neked fiam mindent meg kell tenni hogy jó legyen a viszony... mivel semmi testvéri viszony nincs köztük. Nulla.)

Tudod, én tucatszor összevesztem a férjemmel amiatt, hogy velem bezzeg össze veszik meg inkább hisz nekik mint nekem. Bár állítja elhiszi nekem amit mondok, de mindig mentegeti őket miánt kimondom, hogy anyád... "Mer a te anyád is!" Kapom rögtön. Még a mondat végére sem érek és már mert a te családod is! Semmi ész érv nem használ. Koptatom olyankor a szám egy fél órát, érvelek, már mindent hogy felfogja a dolgokat. Talán felfogja, de annyira erős a lelkiterror az anyjaéktól, és olyan rafináltak, hogy soha nem fog nekem hinni amíg saját szemével nem látja, hogy mit művelnek velem.

Azt várná, hogy jóban legyek velük. De folyton csak tőlem várja a csodát. Anyóséknak sosem mondaná, hogy miért nem nyittok a feleségem felé? Azt hiszi szeretnek engem! Ekkora tévedésben van! Kicsit sem szeretnek. Ennek számtalan jelét adták.

Mindig azt mondja férjem: vele csak az anyja törődik.

Ez a kulcsa! Amíg ez van az agyában és semmi más, amíg nem látja akkor sem amikor látja hogy mit csinálnak ott velem (mert már látta, mégsem tett semmit), és nem mer szólni! Engem sosem védett meg. Őket mindig. De már nem érdekel, nem finomkodok a férjemmel. Fáj neki... De nekem is fáj, hogy senki nem véd meg, teljesen magam vagyok, az én családom messzebb lakik. Évekig nem szóltam semmiért sem, pedig sok bocsánatot kéne kérniük... Belefáradtam.

Te meddig birod még?

Azt mondom senkinek ne akarj - a férjed miatt sem - megfelelni és ezt közöld vele így. El kéne vele is beszélgetni, úgy mint én a férjemmel. Ha megtörtént már, akkor sok sikert neked is! Én nekem jó pár meccsem lesz még.