Én vigyázok öcsémre pár napig és nagyon felbosszantott. Ha nem törődöm vele, a szüleimmel szúrok ki. Mit javasoltok?
Anyukám továbbképzésen van, apa pedig reggel korán kel és megy dolgozni, ezért én keltem fel a 12 éves öcsémet, és készítek neki reggelit. Eddig is folyamatosan piszkált és semmibe nézett, nem érti, hogy miatta vagyok itthon és ez nekem kicsit teher, de ha értékelné, jobban érezném magam, nem lenne gond. Viszont most összevesztünk, odapakolt a pultra én meg a mikróba szerettem volna melegíteni a kajámat, kedvesen megkérdeztem, hogy arrébb rakhatom-e a dolgait, erre belém kötött, hogy csináljam máshol a dolgom meg minden (de a mikrót nem tudom átrakni). Aztán mondtam neki, hogy ha nem képes értékelni, amit teszek érte, akkor csinálhatja magának a kaját, erre azzal jött, hogy az nem nagy dolog. Szerintem komolyan megérdemelné, de még felkelni se tud egyedül. Ha nem rakok mindent a s.gge alá, anyám ki fog borulni, hogy ő kért meg és nem segítek neki a gyerekkel. Most is itt bőgök, tehetetlen vagyok, utálom, ha nem értékelik, amit teszek másokért. Olyan flegma és paraszt, de nem érdemelné meg, hogy elkéssen a suliból.
Mit javasoltok? 20L
Öcsém 10, én 20- teljesen át tudom érezni ,egy követelőző kis mocsok. Ő is szokott ilyeneket csinálni, hogy azonnal mindenki csinálja azt amit ő kíván, van hogy ahazesünk bevásárlásból, mindenki fáradt erre "anya azonnal csinálj nekem melegszendvicset".
Na ilyenkor szokott az lenni hogy odamegyek hozzá és nem kiabálva de nyomatékosan fenyegető hangon közlöm "nem érdekel mit akarsz, nem vagyok a csicskád, ha így beszélsz velem felőlem éhen is dögölhetsz, majd ha megtanulsz ember módjára beszélni a családoddal ESETLEG tárgyalhatunk addig kussolsz és megoldod magad különben még fel is pofozlak".
Persze ha normálisan kéri akkor megcsinálom neki de ma is végigvinnyogta az egész délelőttöt hogy mennyünkmárhazajátszaniakaroknemakaromeztnemakaromaztcsináljátokamitmondok majd mamámnál még követelte hogy kapjon valamit, na ekkor mondtam el neki nyugodtan hogy egy hálátlan kis görcs és ilyen viselkedés után max egy seggberúgást érdemelne.
Szerintem néha-néha hagyd oldja meg maga ha meg anyukádat zavarja mondd meg hogy nem a csicskája vagy a tesódnak és nem fogod ezt a hitet megerősíteni benne azzal hogy úgy ugrálsz ahogy ő fütyül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!