Komoly gondok vannak a tesómmal! Mit lehetne vele kezdeni? Mit lehet egy bolond emberrel kezdeni?
Üdv! Tudom, ostobaságnak tűnik így olvasva, amit írok, de sajnos igaz, nagyon furcsán viselkedik a tesóm már vagy 6 éve, megbolondult. Ez akkor kezdődött, amikor furcsa barátokat talált magának az interneten, akiket meghívott 6 évvel ezlőtt hozzánk pár napra. Ezek valami szekta tagjai voltak, ilyen sátánistának tűnő oldalakat nézegettek, ahol mindenféle macskához hasonló, undorító lényekről voltak rajzok, én ezeket az oldalakat egyszer láttam csak a tesóm gépén. Mikor rákérdeztem, hogy mi az, azt mondta, hogy valami macskaisten és istennő, meg mondott hozzá valami nevet is, amire nem emlékszem, és megkért, hogy ne zavarjam a napokban, mert az új barátaival egy szertartást fognak a pincében végrehajtani. Aztán másnap tesóm tiszta pánik volt, úgy jött oda hozzám, és elmondta mit csináltak. Elfogtak egy kóbor macskát, dobozba tették, amit teleszórtak fűvel, elmondtak egy imát, amit a neten találtak, egy tálba csepegtettek a saját vérükből, amit a macskára öntöttek, és a szertartás közben tesómat megkarmolta. Utána elengedték a macskát, de azt olvasták, hogy akit közben megkarmol, az eggyé válik a macskaistennel meg istennővel. Innentől gondoltam azt, hogy a tesóm bekattant, nem normális.
Ez 6 éve volt, azóta rendszeresen azzal idegesített engem meg a szüleinket, hogy ő a szertartás után 1-2 évvel már erősebb is lett sokkal, mint régebben, kezd szőrt meg szakállat növeszteni, és macskához hasonló ösztönei lettek, sokkal több fehérjét, húst meg halat kíván, szinte minden nőhöz vonzódik, és olyesmiket mond, hogy át fog változni, hiába küzd ellene.
És ez már 6 éve megy, az iskolapszichológus azt mondta, hogy nincs semmi baja szerinte, nála teljesen normális volt. Most 19 éves. Én nem tudom, hogy ő ezt hogy gondolhatja komolyan, de a hülye barátaival azóta is tartja neten a kapcsolatot, azok hülyítik. A szüleim már mindent megpróbáltak ez alatt a 6 év alatt (nettilalom, szobafogság, pofonok), de semmi sem használt, és minden nap órákig, azokat az oldalakat olvassa, depressziós lett, el van keseredve, nincsenek barátai se azokon a netes hülyéken kívül. Én szerencsére már rég nem lakom otthon, de anyum néha felhív sírva, hogy a tesóm azzal jön neki mindig, hogy ha át fog változni, megszökik itthonról, mert nem szeretne ártani nekik. És sajnos be kell ismernünk, hogy bolond, pedig az iskolában jól tanult mindig. Kérem segítsenek, mit tudnánk tenni??? De azt sem értjük, hogy ez hogy fajulhatott idáig, én sosem hittem, hogy ilyen létezhet, hogy valaki ilyen nyilvánvaló ostobaságot komolyan vesz!!
Ahogy látom, szüleid is a lehető legrosszabb módon próbálták jó útra téríteni. Meg merem kockáztatni, hogy az erőszaktól és a többi idióta módszertől (szobafogság és társai) még inkább csak magába fordult, és elfordult a valóságtól efelé a képzelt világ felé.
Itt már a kezdetekkor szakember segítségét kellett volna kérni, és ami a legfontosabb, hogy a kiváltó okot megkeresni és megszüntetni. A szekták képesek kimosni az ember agyát, de önmagától egy tini hülyeségtől nem mosódik ki az ember agya. Itt sokkal mélyebb problémák is vannak, ami miatt ő ehhez a képzelt világhoz fordult.
Micsodaaaa?!
Appátoknak a likát, aztat!
Tákkároggyon el a gyárba, szalag mellé 3 vagy 4 műszakban minimálbérért gürcölni. Majd ott rendet tanul, nem lesz kedve macskát játszani. Örülni fog, hogy szelel a sejhaja.
Eszem megáll az ilyen tápos hülyegyerekektől.
"Néztem a google-on képeket"
Úgy értettem, próbáltam megkeresni a szektát amiről beszéltek, konkrét dolgot nem találtam, csak egy csomó ábrát átváltozott emberekről, macskaistenről, macskaistennőről, és eléggé rám hozta a frászt, nem is tudom, ha nemkem valaki a rokonságomban ezt követné, mit tennék, de ez ijesztő. :S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!