Lányunk októberben lesz 5 éves, januárban érkezik a kistesó. Nagyon nagy lesz a korkülönbség?
az öcsém és közöttem is majdnem 5 év van. amíg kisebb voltam sokszor féltékenykedtem rá, most, hogy nagyobbak vagyunk sokkal jobban megértjük egymást. van, hogy anya érzi magát kirekesztettnek olyan jól elvagyunk.
egyébként a #5 teljesen helyesen látja a dolgokat. az a legjobb, ha külön szobát kapnak, mert a rendrakásnál mindig az egyik fogja húzni a rövidebbet. vagy a nagyobb pakoltat el mindent a kicsivel, vagy a kicsi mentesül a rendrakás alól mert "ő még kicsi, mutass neki példát"
20/l
Tesóm és köztem 8 év van és nagyon jó a kapcsolatunk, mindig számíthattunk a másikra, és játszott velem mikor kicsi voltam (mivel a tesója vagyok és szeret).
Viszont bátyám aki 10 évvel idősebb (tehát köztük 2 év van) egyikünkkel sincs túl jóban, sőt ők sokat verekedtek, meg utálkoztak.
A testvéri szeretet NEM EZEN MÚLIK! Felőlem lepontozhattok, mint a többieket akik szerint inkább személyiségfüggő, de akkor is ez az igazság. Ha jó testvérek, lehet köztük 20 év is, akkor is szeretni fogják egymást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!