Mit tudnék tenni, ha nem fogad el semmilyen segítséget?

A poszttraumás stressz ilyen. Nézd meg a Call me crasyt.

De, hogy miképp vedd rá a segítség kérésre, az nehezebb.

Fontos, hogy mindig tudja, ott vagytok neki. Szeressétek, ha hagyja ölelve, ha bírja dicsérve, bárhogy, hogy érezzen mást is, ne csak a rémségek pörögjenek a fejében. De azt ne érezze, hogy rátelepszetek. Csak pici, apró lépéseket bír el.

Teljesen normális, hogy egy trauma után nem kezd el azonnal gyógyulni valaki.

Az első úgyis a tagadás lesz, mint egy zombi megy tovább. Nekem pl vannak hónapok amikre nem is emlékszem egy trauma után.

Lehet évekkel később jut csak el addig, hogy segítséget kér.

Hívjad közös programra, olyasmikre amiket korábban is szeretett.

Ne próbáld minden áron gyógyítgatni, ezzel csak azt éred el, hogy nem mert majd megnyílni, mert úgy fogja érezni, hogy egy esettanulánynak nézed.

Neked pedig első sorban a testvérének kell lenned, nem az orvosának.

Nagyon nehéz helyzetben vagytok, és az, hogy aggódsz az öcsédért, már önmagában is sokat jelent. Az, amit leírsz, lehet a poszttraumás stressz zavar (PTSD) jele, ami gyakran előfordul katonáknál kiküldetések után, de pontos diagnózist csak szakember állíthat fel. Az elzárkózás, ingerlékenység, érzelmi visszahúzódás és az élet korábbi örömeinek elvesztése gyakori tünetek.

Mit tehetsz:

Legyél türelmes és elérhető: Próbáld megérteni, hogy amit most tapasztalsz, az valószínűleg nem ellenségesség, hanem egy megküzdési mechanizmus. Nem kell erőltetni a beszélgetést, de éreztesd vele, hogy ott vagy, ha szüksége lenne rád.

Kapcsolódj hozzá egyszerű dolgokkal: Néha a közös csend vagy egy hétköznapi tevékenység, például séta, közös főzés vagy egy film megnézése könnyebbé teszi a kapcsolódást, mint közvetlen kérdések.

Kerüld a "meg kell javítanunk" hozzáállást: Nem kell megoldani helyette a problémát, inkább csak biztosítani arról, hogy amit érez, az érthető, és hogy nem kell egyedül küzdenie.

Finoman említsd meg a segítség lehetőségét: Néha az a gondolat, hogy "orvoshoz kell menni", ijesztő. Ehelyett említheted úgy, hogy „sokan, akik hasonlót éltek át, azt mondják, segített nekik beszélni valakivel, aki már hallott ilyesmiről.” Nem kell azonnal pszichológushoz menni – akár egy veterántámogató csoport is jó első lépés lehet.

Keress külső támogatást: Ha a helyzet súlyosbodik – például ha önkárosító viselkedést, depresszió mélyülését vagy akár öngyilkos gondolatokra utaló jeleket tapasztalsz –, fontos lehet, hogy sürgős segítséget kérj, akár szakmai tanácsadótól, akár krízisintervenciós szolgálattól.

Fontos: Ne feledd, hogy neked is jogod van támogatást kérni. Egy hozzátartozóként is érzelmi terhet cipelni megterhelő. Ha úgy érzed, beszélned kell valakivel erről, az teljesen rendben van.

Ha szeretnéd, segíthetek keresni támogató szervezeteket vagy tanácsot adni, hogyan kezdeményezz beszélgetést. Nem vagy egyedül ezzel.