Szerintetek jogosan vagyok kissé kiakadva vagy csak én vagyok egy hisztis kisgyerek? Már magam sem tudom...

Hosszú lesz..

Szóval van egy nővérem, aki 15 évvel idősebb nálam, féltestvérem, de nem tartja a kapcsolatot az apjával. Anyummal és apummal élünk együtt hárman, bár hivatalosan ő is nálunk lakik, de nagyon ritkán van itthon.

Rengeteg mindent véghez vitt az életben eddig, 3 diplomája van, mindig csinál valami hatalmas dolgot, világutazó, sok kihíváson van túl. Elég híres lett most Magyarországon, egy dokumentumfilm is készült róla. Nagyon büszke vagyok rá, meg persze mindenki ismerős, az egész város rólunk beszél. Szóval nem vagyok egyáltalán féltékeny, mert megérdemli mindezt, megdolgozott érte. Beletörődtem, csak már olyan fárasztó nekem, hogy mindenki vele van elfoglalva.

Az ember csak akkor érti meg valami fontosságát, ha az már nincs.

Nagyszüleim mindig jöttek, (2 kmre laknak tőlünk szval nem messze) én is mentem hozzájuk suli után is, de giminél ez már máshogy van. (itt a városban tanulok) Csak akkor jönnek át hozzánk, ha ő itthon van, mert akarnak vele találkozni. (2-3 hónaponta pár napot van itt) Vagy ha valami ünnep van. Kifejezetten hozzám már nem is jönnek. Ha a nővéremhez jönnek, itt vannak akár órákig, a ballagásomon ott voltak, kezdésre jöttek, de mielőtt teljesen vége lett hazamentek, és hozzánk jöttek át 2 órára, így a ballagási ünnepségen nem is találkoztunk, csak láttam őket. A ballagásomra senki nem jött el, csak ők és a szüleim. Tesóm sem tudott. A szülinapomon átjöttek délután felköszönteni, este mentünk étterembe, és nem bírtak velem maradni a szülinapomon, hanem hazamentek 1 órára, majd az étterembe visszajöttek...🙄

Gimis vagyok, ugyanoda járt tesóm is, osztályelső volt, nagyon ügyes, ugyebár 15 éve. Most én vagyok ugyanígy, a legjobb, mindenki szeret, mindenkivel jóban vagyok. De ha találkozok egy tanárral, egyből jönnek, hogy hogy van a tesód, mit csinál, ilyenek. Mindig. Dehát ÉN járok oda, ÉN vagyok ott!

Az ismerősök az utcán (majdnem mindenki ismerős) odajönnek és ölelgetik anyumat, hogy "gratulálok a lányodhoz, ő hihetetlen"... Történt ez a sikeres vizsga napomon IS, meg a ballagásom is erről szólt, meg amúgy minden nap. Én pedig ott állok mellettük és végignézem minden alkalomnal a személyenkénti 10 perces rinyálást. Rám sem néznek az ismerősök.

Pedig senki nem várhatja el, hogy a 15 évvel fiatalabb huga (én) ugyan ezt hozza már most mint ő. Én ennyi idősen több mindent vittem véghez, mint ilyenkor ő. Ezt anyum is tudja egyébként. Tehát előrébb vagyok. Kitűnő tanuló, sportolok, zongorázni tudok, osztályelső, mindig mindenben segítek, kedves vagyok mindenkivel, de mégsem néz rám senki. Minden rokonom nagyon távol lakik, évente 2x látom a szüleim testvéreit egy nagy találkozón és tesómnak ők nem rokonai, mert az én apám testvéreiről van szó. De nyílván végig ő a téma ott is, úgy, hogy soha nem is jön oda velünk. Nincs is ott. Én ott vagyok mindig, de én nem kellek.

Múltkor átmenetem 3 napra segíteni nagyszüleimnek, cserébe nagymamám kitalált egy apró, viccből való történetet, botrányt csinált rajtam keresztül bosszúból, mert volt régen egy vitája anyummal. Anyum is mondta hogy ne vegyem magamra, nem tettem semmit. Ezt én is tudom, csak azért rosszul esett, hogy segítettem, dolgoztam egy csomót, és jutalomból cserébe ezt kaptam.

Apum egész nap dolgozik, nővérem nincs itthon, anyum folyton elfoglalt, magára zárja a hálószoba ajtót. Szóval teljesen magamra maradtam. Barátaim vannak, csak nyáron így elég nehéz, mindenki szét van, nyaral, ilyenek. Csak a kutyum vagy nekem.

Én mindig csak második vagyok, nagyon nehéz egy 15 évvel idősebb nővérem árnyékában felnőni. Mindig mondják szüleim is, hogy majd most én jövök, nekem is voltak komoly változások most, de tesóm midig csinál valamit nagyot, ami fontosabb.

Már nagyon elfáradtam ebben.

És ami hihetetlen, hogy a családi kapcsolatok mindenhol nagyon jók és rendben vannak, minden tisztázva van.

Szerintetek én vagyok egy hisztis kisgyerek vagy tényleg jogosan van elegem már?