Mit lehet tenni egy eneegiavámpírral? (elég hosszú lesz)

A hugom 22 éves (3 év van köztünk). Már évek óta vannak alvási problémái, önértékelési zavarai. (egyébként nagyon szép lány, pici bájos arca, nem egy nagy darab, amit utál magában az főleg az, hogy vékony.. Bár ennek ellenére is csinos és szép alakja van.)

Én és anyum mindig próbáltunk neki segíteni (lelkileg támogattuk, ötleteket vagy tanácsokat mindig adtunk neki hova lenne érdemes menni, kivel kellene beszélnie, hol lenne érdemes érdeklődni), de egy-egy helyet is évek alatt keresett fel. Aztán rinyált, hogy pont akkor mikor kereste a helyet, pont nem volt szabad hely meg időpont...

Ajánlottuk neki a pszichológust, erre elment pszichiáterhez, hogy gyógyszereket írjon fel neki aztán meg panaszkodik, hogy a gyógyszerek miatt milyen rossz neki. Eleinte az volt a kifogása, hogy drága pszichológus.. (érdekes műköröm, 100 ezres hajpótlás, szoli, szempilla mindig belefért a keretbe + a párjával együtt élt, ketten legalább 700 ezret kerestek egy hónapban, nem hiszem el, hogy ennyiből ne jutna rá).

Mióta él a panaszkodás és a szenvedés az élete. Engem már kikészit, nem tudok vele sem együtt érezni, sem kedves lenni. Nem tudom de nem is akarom helyette megoldani a bajait, nekem is megvan a saját életem. Soha nem voltak hosszútávú barátai, jó néhány barátomnak bemutattam már, és hívtam a társaságunkba, hogy lássa milyen légkört lehet kialakitani és hogyan lehet viselkedni, mert nagyon elfogadóak, nyitottak, viccesek és kellemes társaság (nekem mindig rengeteg mély baráti kapcsolatom volt, valahogy sosem volt gond a beilleszkedéssel és próbáltam neki mintákat mutatni, hogyan kell kapcsolatokat építeni).

Volt egy időszak, mikor anyunkat letiltotta, nem beszélt vele (ez kb 1-2 év volt) a gyermekkori dolgok miatt. Nem állítom, hogy nem hibázott anyánk, de mindig igyekezett az érdekeinket nézni, egy egyszerű de jó szándékú ember, aki mindig megmondja a véleményét nekünk ha úgy van. Ő is "mindenkinek a barátja" rengeteg mindenkije van mindenhol, nyitott és vicces személyiség, szóval itt is volt minták a kapcsolatok kialakításában. Mióta újra kibékültek anyu nagyon fél, hogy megint megbántódik a tesóm, ezért konkrétan mindenben (tekintve, hogy megmondó asszony) körmönfontan válaszol, mindig figyel hogyan írjon neki, sokszor már a véleményével ellentétesen válaszol, vagy nem mondja meg konkrétan a dolgokat csakhogy a sértődést elkerüljék. Én már nem tudok finomkodni vele és nem is akarok. Ha elkezdem sajnálni, csak eléri a célját és nem szeretném a hülyeségeiben megerősíteni őt. Mindig jobban kötődött hozzám, mint én hozzá. A gyerekkorunk jó volt, állandóan az erdőt, mezőt jártuk, rengeteget babáztunk, nagyon jó fantáziájú gyerekek voltunk, de gyerekként sem éreztem őt közelinek. Annyira ellentétes a felfogásunk, az ízlésünk, és minden más is, ha nem lenne a családtagom, soha nem szimpatizálnék vele.

Eléggé mérgező ember, aki gyanúsan nárcisztikus (de persze ezt csak psichologus tudná megállapítani). Indokolatlanul mások fölé helyezi sokszor magát. Volt konkrétan olyan eset, mikor a párját megütötte aki sürgősségin kötött ki, de csak azért hogy nehogy nála jobban sajnaljanak valakit picit megvagdosta magát. Elküldte a párjával közös barátjuknak a képet, aztán kiakadt, hogy miért kérdezte tőlünk a közös barát, hogy mi történt?

Első pillantásra egyébként mókás figura aki sok ember fejét eltudja csavarni.

Nagyon nyomasztó, hogy folyton van valami baja (nem megoldhatatlan de egyszerűbb panaszkodni, a sajnálatért, mint tenni a dolgok ellen). Jó dolgokkal sosem jut eszébe keresni minket, de a nyomorát mindennap tudja tolni, persze ha tanácsot vagy ötletet adunk rá, mintha a falnak beszélnénk. Ma is küldött egy képet amin van pár cicakarmolas szerű apró vérző csík a combján... Már esküszöm nem tudom mit kellene erre reagálnom. Empatikusan nem tudok már.

Mit lehet kezdeni egy ilyen lehetetlen emberrel?

Rajtunk kívül nincs senkije (max faterunk, de ő egy semmilyen, magának való, céltalan ember, akinek soha nem voltunk fontosak. Most együtt laknak, mert egy városban dolgoznak és a tesóm szakítása után hirtelen nem talált albérletet).

Nyilván nem szeretném, ha teljesen magára maradna, de én nem tudom már elviselni.

Sokszor meggondolatnul egyik kapcsolatból a másikba ugrik, de ami még érdekes, hogy a legtöbb exe az valahogy mindig megkattant mellette. A legnyugodtabb ember is képes őt a falnak vágni, olyan szinten tud provokálni másokat. Aztán persze jön ismét az áldozati bárányka szerep, mert hát milyen rossz emberekkel kerül össze akik őt csak bántják (az mellékes, hogy ő szóban, lélekben mennyire terrorizál másokat.)

Találkozott már valaki ilyen emberrel?

Mit tudnék tenni, hogy mindnekinek jó legyen?

Nem akarom anyura hagyni a sátánkát.

Örülnék ha jobb lenne a kapcsolatunk, szeretném őt boldognak látni, de ez rahtam kívül eső dolog, hiába mondunk neki sokszor bármit is..