Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Ilyen esetben, van jogom...

Ilyen esetben, van jogom haragudni anyámra, családtagokra?

Figyelt kérdés
Van egy beteg testvérem (elég súlyos autizmus), 8 év van köztünk, én vagyok az idősebb. Nekem már az ő születése előtt is rengeteg problémám volt, főként a magatartásommal, furcsa gyerek voltam az az igazság. A lényeg, hogy az iskolás éveim sem voltak könnyűek, sőt mi több nagyon megszenvedtem őket. Apám meghalt az ő születése után 2 évvel, így anyámra/mamámra maradtam anno énis, ő is. A probléma ott kezdőtött igazán, hogy ő súlyos autista ugyebár, egy idő után már poklok voltak a mindennapok vele, rengeteget verekedett itthon, szétszedte a lakást, összepisilt mindent, egy szó mint száz olyan volt mint maga a pokol. Nekem persze teljesítenem kelett az iskolában is, voltak nagyon stresszes időszakaim, és én sajnos nem tudtam haza sem "menekülni" úgymond, mert csak a zokogás fogadott, az üvöltő kisgyerek, a felborogatott székek és asztalok. Most már pár éve intézetben él, de az a 9 év engemet szörnyen megviselt úgy érzem, beleőrültem ebbe az egész tébolyba, a zokogásokba, a sikongásokba, ahogy nem tudtam menekülni ebből az egészből. Valahol persze szégyelltem is hogy így élünk, én is úgy akartam élni mint bárki más, gondolok itt első sorban a barátaimra. Mindig feltettem a kérdést, hogy ennyi pokol után miért ver engem/minket még ezzel is az Isten?. A fél gyermekkorom erre ment rá, itthon minden barikádozva volt, nehogy őt baleset érje, ugyanis rengeteg, mindennapos dühkitörése volt, ilyenkor törött zúzott a lakásban. Verekedett is, karmolt harapott. Anyumék sokszor úgy néztek ki mint akik háborúban jártak. Főleg a nyáron a 40 fokos lakásban, ablakok csukva voltam hogy ne hallatszódjon ki ami nálunk van. Még oxigén sem volt.. Na de akkor a kérdésemre hogy rá térjek. Sok téren hoztam csalódást az életedben magamra, és másokra nézve is, mindig azt mondták nekem hogy testvéremnek ehez semmi köze, amúgy is ilyen lennék ha ő nem lenne ilyen, más kamasz fiúról vegyek példát. Ez mindig iszonyúan szíven ütött, hisz más velem korabeli nem így nőtt fel, és nem kelett neki ilyen iszonyú évekig ilyen tébolyt és tragédiát végignézni, én pedig iszonyú évekig éltem ebben az őrületben nagyon fiatalon. Anyukám nem akarta jó ideig intézetbe adni, persze értettem a dolgot, sajnáltam nagyon őket, de magamat is néznem kelett a dolgokban úgy éreztem itt.. Egészséges vagyok, itt vannak a fiatal éveim, de ide vagyok bezárva ebbe az őrületbe, én nem tudok hova menekülni csak az utcára, beleszólásom pedig nem nagyon lehetett a dolgokba, nem vettek túlságosan komolyan, vagy ha komolyan is vettek, nem történt semmi téttleges (jól írom?), csak teltek a hosszú évek és hónapok. Úgy gondolom, anyukámék túl sokat vártak az intézettel, amiért hibáztom valahol őket mélyen. Hisz az öcsém beteg, én viszont "egészséges" vagyok, és rám nem igazán gondolva.. Rá mentek a fiatal éveim erre, végig kelett néznem ahogy a lakás úszik a pisiben, minden elbarikádozva, anyumék összemarva véresre, mindezt nyáron is a 40 fokos lakásban. Én nekem nagyon gyenge idegrendszerem lett, talán előtte is az volt valamennyire, de ezek az évek úgy gondolom tönkretettek, és azt is gondolom hogy a családom megmenthetett volna ha komolyan veszi az iszonyú bánatomat, és hogy engemet mennyire tönkretett, traumatizáltak a mindennapok. Másik részről pedig, egy anyai oldalról őt/őket is megértem, de az ÉN éveimet, a gyermekkoromat sosem kapom már vissza, és mindig velem marad hogy ilyen pokolban kellett felnőnöm.. Mentálisan picit leépültem talán, tele voltam feléjük haraggal a tehetetlenségem miatt. Ti mit gondoltok, jogos a harag a részemről ilyen esetben? Talán van itt szülő, vagy hasonló fiatal akinek beteg testvére van, ők talán jobban áttudják ezt érezni.. :( Ezek a sebek örökre velem maradnak úgy érzem, míg anyumék felnőttként élték át ezt, addig én 11 éves koromtól...

2022. aug. 7. 04:27
1 2 3
 11/22 Briggii válasza:
89%

Ez egy nagyon nagyon nehéz téma, aki nem járt a te cipődben, annak fogalma sincs arról, min mehettél keresztül.😔

Még ha hasonlóak is voltak az élmények, lehetetlen pontosan tudni, miben vagy Te benne, mert teljesen azonos élményeket senki sem él át mint Te.

Iszonyatosan nehéz lehetett neked és nagyon sajnálatos, hogy ilyen gyermekkori élményeket kellett átélned…

Saját tapasztalatból tudom, hogy érdemes ezeket a traumákat feldolgozni, mert különben elkísérhetnek hosszú hosszú éveken át úgy, hogy közben kihatással lehetnek a jelenedre is. Nekem ez csoportterápiában és később egyéni terápiában sikerült és bátran ki merem jelenteni, hogy ez volt életem legjobb döntése, igaz a legfájdalmasabb is, de megérte. Csak azt sajnálom, hogy nem kezdtem el korábban dolgozni magamon, mert időközben sokmindenről ,,lekéstem”, viszont sokmindent elkezdtem bepótolni, ami kimaradt és a legfontosabb, hogy letettem egy rakás terhet, felelősséget es hiedelmet, ami nem is volt sohasem az enyém. A legnagyobb bánatom nekem is az volt, hogy ,,elvették” tőlem a gyerekkoromat. Bármit is érzel, az jogos és az érzelmeket elnyomni vagy elengedni ugyan meg lehet próbálni, de azok mindent el fognak követni, hogy valahol mégis a felszínre törhessenek. Én terápiában megismertem nagyon sok megküzdési stratégiát, amit ma mar sikeresen alkalmazok. De ezek közül is van olyan ami az egyikünknek segít, a masikunknak nem, így nem lehet általánosítani, vagy konkrét receptet adni. És van olyan időszak is, amikor pillanatnyilag összedől a világ es úgy érzem, nem segít semmi, de azt hiszem ezek azok a fejlődési pontok, mint amikor a főnix feltámad hamvaiból, vagy a bábból pillangó lesz, illetve a rút kiskacsából hattyú, erre azt hiszem van milliónyi történet. Ezekben a nehéz pillanatokban sokat segíthet egy jó szakember, vagy egy csoport, akik segítenek elcipelni a terheket es elviselni a fájdalmakat legalábbis addig, amíg képesek nem leszünk letenni magunktól őket es meg nem tanuljuk felismerni melyiket lenne mar érdemes letenni. Sok sok kitartást kívánok és ha esetleg kérdésed lenne, írj rám.😊

2022. aug. 7. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
72%
Én azt nem értem, miért nem volt kezelve az autista gyerek. Nem kell ezzel orvoshoz járni vagy nem kap gyógyszert, valami kezelést? Egyáltalán mikor derül ki egy gyerekről, hogy autista? ha korán jelentkeznek a tünetek nem lehet mielőbb elkezdeni kezelni? El se tudom képzelni ezeket a körülményeket, de én biztos nem tudnék vállalni egy ilyen problémás gyereket, pláne, hogy van egészséges is, aki emiatt szintén beteg lett..
2022. aug. 7. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
77%
Utolsó, valamelyikkel nem lehet mit kezdeni. itt ahol lakok volt ilyen... mikor ide költöztek, azt hittem valamiféle állatot tartanak, az üvölt egész nap, mert eszembe se jutott hogy azok a hangok embertől származhatnak.
2022. aug. 7. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
70%
de ha nem lehet vele mit kezdeni, akkor mit lehet vele csinálni? úgy gondolom ez a szenvedés mindenkinek csak káros és semmi öröm nincs benne. ilyen esetben az eutanázia mindenkinek kegyes megoldás lenne
2022. aug. 7. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
27%
A fogyatékosság nem oka gyilkosságra. Eutanáziáról meg csak az dönthet aki "szellemi képességeinek a birtokában van", vagyis fogyatékos, pláne ilyen súlyosan fogyatékos ember esetében csak gyilkosságról lehetne szó.
2022. aug. 7. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
15%
Ami elfogadhatatlan.
2022. aug. 7. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
53%
jah inkább kínlódjon vele az egész környezete, vagy gyógyszerezzék, szedálják le az intézeben, tegyen tönkre mindenkit, valóban humánus, világát se tudja amúgy se és a társadalom számára is inkább csak teher, mert dolgozni se fog tudni soha.
2022. aug. 7. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
26%
Aha. és szerinted kit lehetne még megölni ha ez elfogadható? Az öregeket? A lebénultakat? a vakokat? vagy bárkit aki az utadban van? Az megvan hogy a náciknak volt ilyen korcs gondolkodásmódja?
2022. aug. 7. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
100%

Érthető a haragod.

Anyaként el tudom képzelni, milyen nehezen vette rá magát az anyukád, de mivel nekem is két gyerekem van, úgy gondolom, elfogadhatatlan, hogy az egyik gyermekem (ha önhibán kívül is) ilyen rossz hatással legyen a másikra. Ez nem átlagos helyzet, és valószínűleg anyukád is hasonlóan bele lehet rokkanva érzelmileg.

Szerintem szakember segítsége jót tenne neked. Nem azért, mert baj lenne veled, a reakciód, gondolataid teljesen normálisak. Hanem hogy segítsen továbblépni. Fiatal vagy még, rengeteg jó dolog előtt állsz. Nyitnod kell ezek felé.

2022. aug. 7. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
63%

18

oké ak tekintstünk el a társadalmi hasznosságtól. akkor mi a válaszod arra, hogy ez a beteg gyerek a körülötte levőket is tönkre tette? nézd meg szerencsétlen kérdezőt, milyen nyomorult gyerekkor jutott neki? valszeg egész életén át viseli majd ezt a terhet. ez rendben van?

2022. aug. 7. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!