Szerintetek hülyeség, amit érzek?
Magam sem tudom, pontosan, miért zavar ez, de szeretnék kívülállóktól viszonylag objektiv valaszokat kapni, hogy tisztábban lássam a helyzetet.
Öcsémmel voltunk nyaralni 6 napra, itt, Magyarországon. Én nem vagyok olyan jó helyzetben, de az volt a szöveg, hogy jöjjek, semmi vész, neki ott a Szép kártya, valahol el kell költeni róla a pénzt. Fizeti a szállítást is, aminek a rám eső része kb. 50 ezer. Ennyit nem szerettem volna elfogadni, ezért felvetettem, hogy ennek fizetem a felét. Ennek láthatóan nagyon megörült, innen pedig már nem nagyon engedtem, hogy költsön rám, azaz, hiába fizetett helyettem is Szép kártyával, mindig odaadtam neki a pénzt. Igy a végén egy csomó pénzzel ment haza. A rám eső szállás felén kívül még kb. 5000 Ftot költött rám.
Bár én ajánlottam, hogy fizetem a részem, láttam rajta, hogy nincs ellenére.
Ez igy szépen hangzik, és örülök, hogy fizette a szállásom felét, tényleg, de mégis rossz érzésem van. Ő nagyon sokat vendégeskedik nálam, ilyenkor természetesen az én vendégem. Nem vagyok fillér.baszó,de természetesen ilyenkor több a kiadásom, mintha egyedül vagyok. Lehet, hogy az zavar, hogy ő, aki jobb helyzetben van, elfogadta tőlem a pénzt, ami jogos, de én, fordított helyzetben biztosan nem fogadtam volna el, legalábbis ennyit nem. Még
aznap éjjel rendelt valami szirszart azon a pénzen.
Nagyon szégyenlem, hogy ilyen gondolataim vannak, nem is merném személyesen senkinek elmondani. Lehet, hogy csak az a baj, hogy most kicsit szarabb helyzetben vagyok, és zavar, hogy ő meg jobban költhet szükségtelenebb dolgokra is.
Voltam sokkal rosszabb helyzetben is, és volt már hasonló ügy, közösen vásároltunk, én azokat a dolgokat, amiket közösen eszünk meg a hétvégén, és fizettem is, ő meg magának extra dolgokat, amiket majd hazavisz. Ez akkor azért esett szarul, mert nagyon nehezen jöttem ki a pénzemből.
Hogy látjátok, csak irigykedem, vagy a helyzetem miatt látom így, vagy miért erzek ilyen negatívan? Ő tudja az anyagi helyzetemet.
1. " Lehet, hogy csak az a baj, hogy most kicsit szarabb helyzetben vagyok, és zavar, hogy ő meg jobban költhet szükségtelenebb dolgokra is." Ez így van. Nem irígyelsz tőle semmit, csak irígykedsz a helyzetére, ami érthető, és alapvetően természetes. Csak arra kell vigyáznod, nehogy valamiképpen ez a kapcsolatotokat rontsa.
2. A fivéred észszerűen járt el.
Amikor a tesód elhívott a nyaralásra, állta a részedet. Tkp. te beszélted le kicsit erről, hogy fizeted a rád eső rész felét. Ő meg egyrészt nem akart izmozni azon, hogy de meghív, mert ha te annyira fizetni akarod a rád eső költség legalább felét, mert attól jobban érzed magadat, akkor hadd tegyed. Ráadásul ezzel a SzéP kártyáját részben készpénzre tudta váltani.
3. Nem szabad összekeverni a sezlonyt a sanzonnal.
Amikor a testvéred nálad vendégeskedik, akkor a te vendéged. A vendégjog alapján azért pénzt nem kérhetsz. A nyaralás az más. Arra te mész és fizeted a részedet vagy meghívnak rá. Te ez utóbbit félig nem használtad ki saját döntés alapján.
Ha ő rendszeresen vendégeskedik nálad és te semmit nem kérsz érte,illetve ő fel sem ajánlja,akkor jogos,hogy rosszul esik amiért ezt fordítva nem kapod meg.Elhiszem,hogy kellemetlenül érezted magad amiért fizetni akart neked mindent,de a felajánlásodat nem kellett volna elfogadnia.
Ez oda-vissza kell(ene) hogy működjön. Még azt se mondhatja,hogy a nyaralás többe kerül,mert ugye azt írtad,sokszor van nálad.
Ebben az esetben nem kellett volna felajánlanod, hogy fizeted a rád eső összeget. Utólag kár ezen lamentálni.
Én egész évben főzök a fiamra is kb. 4-5 napot egy héten, átjön érte. Nekem nem gond egy személlyel többre főzni, többnyire csak elviszi, nem is itt eszik. Most egy hétig együtt nyaralt az egész család (lányom családja, fiam és én). A fiam fizetett a szálláson. Én csak megkérdeztem, mennyivel tartozom, azt mondta, semmivel. Én nem erősködtem. Az a lakás is enyém, amiben lakik, természetesen nem kérek tőle semmit azért, hogy ott lakhat. A lányom családja természetesen maga fizette a nyaralást. Ha megmondta volna a fiam, én mennyit fizessek, kifizetem. Kb. azért tudtam az összeget, bevállalható lett volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!