Felvegyem a kapcsolatot a féltestvéremmel?
Elnézést a hosszú sztorizásért!
Van 2 (vagy több) féltestvérem apám részéről. A szüleim 19 évesek voltak, amikor én megszülettem, apám engem sosem akart elismerni, 3 évnyi pereskedés, bíróság és apasági vizsgálat kötelezte rá, hogy a nevére vegyen és gyerektartást fizessen. Otthagyta anyámat 6 hónapos terhesen, megtagadott, a szülei is, és én nem is találkoztam apámmal 10 éves koromig. Amikor 10 lettem, a leendő/mostani felesége győzködésére felvette velem a kapcsolatot, valószínűleg azért, mert a nő akkor már terhes volt a féltestvéremmel, és talán félt, hogy ugyanúgy jár, mint az anyám. Abban az időben párszor találkoztam velük, és amikor megszületett a féltestvérem, őt is meglátogattam párszor, de nem igazán alakult ki apa-lánya kapcsolat köztünk, igazából csak elfoglaltam magam a lakásukon arra a pár órára, vigyáztam az öcsémre, amíg apám aludt, stb. Apám felesége se volt túl közvetlen, pedig ő ismert már gyerekkorom óta, az iskolámban volt tanár, majdnem az osztályfőnököm is lett (csak elment szülni). Próbáltam volna megkedveltetni magam velük, de utólag már rájöttem, hogy nem én voltam a probléma. Mindenesetre a kapcsolat 4-5 találkozás után újra megszakadt velük, közben született egy harmadik gyereke is, akiről semmit nem tudok, azt se, hogy fiú vagy lány. Apámmal még utoljára telefonon beszéltem a 18. születésnapomon, ez 11 éve volt, azóta nem hallottam felőlük.
Apámtól és a feleségétől nem szeretnék semmit, igazából megismerni sem őket. Megvolt az esélyük, most annyi idős vagyok, mint apám volt, amikor felvette velem a kapcsolatot, nem igazán találok mentséget sem ő, sem a felesége viselkedésére. Van bennem neheztelés.
Viszont az öcsémre kíváncsi vagyok. Decemberben lett 18 éves, azóta próbálom megkeresni, és most megtaláltam, de félek felvenni vele a kapcsolatot. 18 éves kora előtt a szülei miatt nem akartam jelentkezni, mert valószínűleg ő nem is tud rólam. Viszont most már hiába felnőtt, még mindig olyan fiatal, nem akarom összetörni a családjáról alkotott képet, vagy hogy esetleg apám meg a felesége dühösen felkeressenek, hogy miért volt erre szükség és mit akarok tőlük. Félek attól is, hogy milyen ember lehet, hiszen a szüleiről nem vagyok túl jó véleménnyel. Neki elvileg van már egy vagy több édestestvére, úgyhogy nem vagyok biztos benne, hogy lelkesen fogadna egy féltestvért. De nekem mégis csak az öcsém. Anyám részéről is van egy féltestvérem, ő még nála is fiatalabb, 12 éves, de vele együtt nőttem fel, úgy szeretem, mint az édestestvéremet. Én nem igazán látok különbséget testvér és féltestvér között, mert nekem csak ilyen jutott. Fel szeretném keresni apám részéről is a testvéremet, hogy legalább tudjon rólam. De nem tudom, hogy most kéne-e megtennem, vagy esetleg várjak még pár évet, amíg idősebb lesz? Vagy a legjobb lenne túltennem magam rajtuk és elfelejtenem őket, mivel csak vérségi kapcsolat van köztünk?
Ti mit tennétek?
29/L
Én a helyedben bejelölném Facebookon, figyelmesebben (nem két szóban) hozzászólnék egy-egy új történéséhez, amiben azt is megkérdezném tőle, hogy hogy van.
Aztán ha ezekre mind csak egy tetszik jel a válasz, akkor nem igazán kiváncsi rád. Ha viszont akár csak pár szóban is válaszol, akkor meg privát üzenetben írnám neki kb. hogy örülök neki hogy jól van, meg hogy jó lenne találkozni.
Ne várj sokat ettől a dologtól!
Tapasztalatból mondom.
Tulajdonképpen egy vadidegen felnőtt emberrel akarsz kapcsolatba lépni és megismerkedni.
Az teljesen elhanyagolható tényező,hogy féltestvérek vagytok abból a szempontból,hogy hogyan alakul köztetek a későbbi kapcsolat.
Eltérő környezetben, teljesen más szellemben nevelkedtetek.
Talán nem is találnátok meg a közös hangot.
A helyedben én is megpróbálnám,mert hajtja az embert a kíváncsiság és még jól is elsülhet.
Bár a mi családunkban ez nem így történt.
Én elsőre megmondanám,hogy mi az oka, amiért keresem.
Kevés ember fogadja el a vadidegen emberek közeledését a mai világban.
Azt mondjuk szülőkön keresztül tisztáznám előre,hogy ő is tud e erről a dologról,ne érje hidegzuhanyként a dolog,mert nem mindenki fogadja jól.
Én nem írnék neki. Van egy anyai ági féltestvéred, akit úgy szeretsz, mintha édestestvéred lenne. Apukáddal és az ő családjával nyilván nem érdemes tartanod a kapcsolatot, ha eddig se működött a dolog.
Ha mindenképp hajt a kíváncsiság, szerintem várj még néhány évet, mire várhatóan a féltestvéred elvégzi az iskoláit, dolgozni kezd, esetleg külön költözik a szüleitől. Akkortól lesz igazán független, felnőtt ember, akivel a szüleitől függetlenül tudod tartani a kapcsolatot. Most ugyanúgy gyerekként otthon él, szülei tartják el, mint mondjuk 14 éves korában.
Ugyanakkor előre készülj fel arra, hogy nem biztos, hogy ő akar veled kapcsolatot tartani, netán rosszhiszeműséget tételez fel rólad, és goromba lesz veled. Ahogy mások is írták, gyakorlatilag egy idegen felnőtt leszel neki.
Ha egy 29 éves felnőtt egy 18 éves tinit bejelöl, minden előzmény nélkül a FBon, majd elkezdi látványosan olvasgatni a posztokat, az nem jön ki jól.
Kérdező, írj neki egy konkrét levelet, mutatkozz be, mondd el ki vagy, tisztázd, hogy tényleg xy-e az apja, nehogy véletlen más legyen ugyanazon a néven, majd kérdezz rá, hogy nyitott lenne-e arra, hogy megismerjétek egymást (előbb online, később offline)! Ennyi, ha érdekled válaszolni fog, ha nem, akkor meg lezártad a témát.
Én mindenképp felvenném vele a kapcsolatot, sőt, sokkal hamarabb megtettem volna. 13-14 éves korában szerintem sokkal nyitottabb lett volna, és nagyobb szüksége lett volna egy nagytestvérre, de talán még nem késő.
Ráírnék, konkrétan elmondanám, hogy ki vagyok, a történetet is nagyjából (de hibáztatás nélkül, hogy apád nagyon fiatal volt a születésedkor, ezért szinte semmi kapcsolatod nem volt vele, öcsédet egy párszor láttad kisbaba korában, és szeretnéd végre megismerni).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!