Miért tette tönkre a 12 éves kapcsolatomat, esküvőmet? Hogy szembesítsem azzal, hogy tudom, hogy ő volt?
Nagyon jónak gondoltam a kapcsolatunkat.
Nekem volt egy 12 éves kapcsolatom, most augusztusban lett volna az esküvőnk. A volt páromról és rólam tudni kell, hogy nagyon fiatalon, még kis 8. osztályosként jöttünk össze. Diákszerelem volt az elején teljesen, ne arra gondoljatok, hogy mi 13-14 évesen szexeltünk már, vagy bármi ilyen. Nem, ez az idővel lett komolyabb. Sok van mögöttünk, de amióta együtt éltünk és közösen terveztük a jövőnket, úgy éreztem, hogy révbe értem és együtt éljük le az életünket.
Viszont a múltban tettem olyasmiket, amikre nem vagyok büszke... 15-19 éves korom között többször megcsaltam a volt párom. Bonyolult, nem is szeretnék itt magyarázkodni, mentegetőzni, de nekem azok semmit nem jelentettek, nem hagytam volna el őt 1-1 bulis kavarás miatt. Meg is változtam, évek óta meg sem fordult a fejemben semmi ilyesmi. Egyedül a tesóm és a legjobb barátnőm tudták ezeket, senki más. Mert megbíztam bennük maximálisan.
Erre az esküvőnk előtt 3 héttel a vőlegényem kész tényekkel jött, hogy igazak-e ezek. Annyira pontosan tudta a részleteket, eseményeket, hogy nem lett volna értelme tagadnom. De azt hittem megbeszélhetjük és jó lesz minden. Tévedtem, szakított velem. Költözés, esküvő lefújva. Nem mondta meg, kitől tudta ezeket. Tesóm sem mondott semmit.
Aztán most még eljött a maradék cuccaiért, bútorokért és akkor kértem, hogy mondja el, ennyi szerintem jár nekem. Elmondta, hogy a húgomtól, a húgom kereste meg, hogy beszélni akar vele és akkor mondta. Nem akarta elhinni, de mutatott üzeneteket, amiket én írtam ezekről a dolgokról (a húgomnak, vagy csoportba).
Nekem erről semmit nem mondott a húgom, sőt, még előtte nap is ő vigasztalt, a szakítás után is jött, hogy felvidítson. Amikor anno csináltam valamit, mindig ő volt az, aki nyugtatgatott, hogy úgysem derül ki, ha nem akarom elhagyni a párom, akkor nem is számít, ez csak egy kis megingás volt stb. Most meg ez... Komolyan nem értem miért. Ezerszer jobb élete van, mint nekem. Nagyon szerencsés, minden sikerül neki, amibe belefog. Jól él, mindene megvan. Nem tudom, miért tette ezt. Vagy mire volt ez jó. Tudta ő is, hogy mennyit változtam az utóbbi évek alatt, hogy kisbabát szerettünk volna már jövőre.
Most meg itt vagyok egyedül, romokban az életem és nem tudom, mit kezdhetnék magammal.
Nem azért de ha képes volt félrekefélni, ezáltal elárulni a párját, akkor mi fogja visszatántorítani attól hogy:
1 újra félrekeféljen
2 ne támadja hátba a húgát
A húg bizalma attól a pillanattól megszűnt hogy megtudta a nővére egy félrekefél a kapcsolatait eláruló izé (se nőnek nem lehet mondani de még állatnak se).
47-es akkor a párod egy igazi hiszékeny, sajnos alacsony önkritikájú idióta!
Szegény kérdező, hát én őszintén sajnállak, ennyi tökéletes, sosem hibázó, ember ítélkezik feletted, és még jól beléd rúg... talán még meg is köveznének, ha tehetnének.
Valaki bántotta az egyik válaszoló megbocsátó párját. Szerintem nincs jogod ítélkezni, sem lenézni azt az ismeretlent, aki esetleg megbocsájt a párjának. Had legyen már ez az ő dolguk. És a válaszadó saját bevallása szerint nem él vissza ezzel a bizalommal.
Én azt mondom, a válaszadónak, hogy az ilyen pár ritka kincs, de szerintem ezt ő is tudja.
Kérdező neked annyit mondok, hogy lépj tovább, és tanulj az esetből. Engedd el a múltat, zárd le te is a kapcsolatot, hogy szakított veled az exed, ez csak annyit jelent, hogy nem illettetek össze. Lesz majd más valaki az életedben, aki jobb, mint az előző, és most már tudod, hogy nem követed el ugyanazt a hibát.
Ne foglalkozz a múlttal, a hugodra ne bízz semmilyen titkot, nem alkalmas rá, hogy megtartsa.
Vond le a következtetést, és csak előre nézz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!