Mi az oka, ha a szülő soha nem hisz a gyerekének?

Akármit mondtam otthon, ami igaz volt, mindig megvádoltak, hogy hazudok.

Nem voltam rossz gyerek, jól tanultam, nem járkáltam el otthonról, haza se hoztam senkit (mármint, barátnőket, osztálytársakat se), segítettem otthon...

Mégis akármit mondtam, már ovis korom óta folyton megvádoltak, hogy hazudok.

Olyan apróságokkal is, amikor négyes lett a dolgozatom, de senkié nem lett ötös. Olyankor apu mindig ordított, hogy ez nem igaz, hazudok. Vagy akkor is, ha az osztálypénzt kellett befizetni. Hogy biztosan ellopom.

Ha valami tönkrement, ha valami eltűnt, mindig én voltam előszedve.

Gyakran meg is vert.

Mivel nem nagyon jártam el sehová, meg nem is lett volna kivel, egyedül a könyvtárba mentem, és rengeteget olvastam. Többnyire lányregényeket, abszolút a korosztályomnak való dolgokat. Apu mégis mindig ordított, hogy haza ne merjek hozni még egyszer valami ilyesmit, mert megtép.

Mi a baja az ilyen szülőknek?

Azóta sincs jó viszonyom vele egyébként, elköltöztem érettségi után, és beszélni is csak anyukámmal szoktam.